2009.07.05. Brilliáns látványvilág az Andamán-tengeren

Mivel Kuala Lumpurban a nagykövetség pont zárva volt azokon a napokon, amikor ráértem volna a thai vízummal szöszmötölni, megelégedtem a határon felvehetõ, két hét ott-tartózkodásra jogosító alternatívával. Thaiföld három nagyobb turistarégiója közül ez kettõre (a délvidék szigeteire, valamint Bangkokra és környékére) úgy-ahogy elégnek tûnt, a kimaradó harmadikkal (vagyis az északi hegyekkel) kapcsolatban pedig vigasztalt, hogy azt a részt egy majdani Burma-Laosz túra során simán útba lehet ejteni.

A thai határra megérkezve kaptam egy kis ízelítõt a helyi bürökrácia vaskalaposságából, de miután a határõr belátta, hogy rossz helyen próbál szívózni, a szükséges pecsétekkel együtt útnak engedett (apró érdekesség: az épülettõl pár méterre valaki éppen háziállatot sétáltatott, csak ez kutya helyett egy nagy barnásszürke valami volt). Ezt követõen a határ túloldalán megismert, egyébként Thaiföldön élõ ausztrál sráccal kiválóan megvacsoráztunk egy utcai talponállónál, majd váltottunk két buszjegyet az Andamán-tenger partján fekvõ Krabi városába. Mivel volt még némi idõnk az indulásig, én elugrottam wc-re, ahol életem eddigi legnagyobb csótánya mosolygott rám. A gyufásdoboznyi kreatúra annyira nagy volt, hogy le kellett fényképeznem.


Néhány órával késõbb már Krabi kivilágítatlan utcáin suhantam egy motoros taxi hátsó ülésén. Az olcsó taxi ― drága szállás kombinációja nem thai találmány, találkoztam már vele korábban, így azt is pontosan tudtam, hogy a szállásadó érkezésem után le akar majd húzni. Mivel nem volt túl vastag bõr a képén, és én is kellõképpen fáradt voltam már, megköttetett az üzlet, a kicsit borsosabb árért cserébe pedig egy egész rendes helyen töltöttem el az éjszakát.


A másnap reggeli teszten a thai konyha ismét jelesre vizsgázott, majd egy gyors papucsvásárlást követõen (mert a vietnami flip-flop ugye FMCG kategória) nekiláttam az általam kinézett partszakaszok feltérképezésének.

Elsõ állomásom Rai Leh beach volt, amely egy kis félszigeten található Krabi és Ao Nang között. A mészkõfalairõl elhíresült strand az ország egyik sziklamászó paradicsomának számít, ottjártamkor mégsem kellett tömegekkel osztoznom az élményben. A Krabiról busz-motorcsónak kombinációval megközelíthetõ helyszín több homokos öbölnek is otthont ad, de azok (Ton Sai, Phra Nang) látványban többé-kevésbé ugyanazt nyújtják.


Aznap sok érdekesség már nem történt, kisebb-nagyobb sikerrel megvívtam a másnapi logisztika kötelezõ csörtéit, a vacsoránál pedig a thai konyha ismételten hozta a kiváló minõséget. Reggel aztán kompra szálltam és áthajóztam következõ állomásomra, Phi Phi szigeteire, ahol még a korábbiaknál is szebb látvány fogadott. Furcsa módon a kikötõben vadászó haramiák közel sem nevettettek meg annyira, mint az a két, teljességgel fogalom nélkül utazó angol lány, akik világvége hangulatban járták az utcákat, szállás után érdeklõdve. Engem is figyelmeztettek, hogy jobb, ha igyekszem, mert úgy tûnik, elfogytak a szállások a szigeten. Persze.

Phi Phi nem kimondottan backpacker nyaralóhely, így az árak is ennek megfelelõen alakulnak. Szerencsére nem kellett túl sokáig járnom a szûk utcákat, hogy találjak egy elfogadható árú szállást, de az aszfaltot megolvasztó hõségben még így is alaposan kitikkadtam.


Céltalan bámészkodásra ezúttal nem volt idõm, jó munkásember módjára délután már egy hangosan kerepelõ long-tail boat ülésein osztoztam tíz amerikai fõsikolással. A Thaiföld-szerte használatos long-tail boat koncepciója egyébként abban áll, hogy egy fából készült ladikra rácsavaroznak egy dízel Isuzu vagy Nissan blokkot (ez utóbbi állítólag jobb), megoldják a hûtõ becsövezését (amiben természetesen tengervizet forgatnak), a fõtengelyt pedig rákapcsolják egy hosszú rúdra, aminek a végén ― meglepõ módon ― hajócsavar forog. A technológiában van még pár érdekesség (például a zsinórral rángatott kézigáz), de alapvetõen egy faék egyszerûségével rendelkezõ, ugyanakkor kiválóan mûködõ megoldásról van szó.

Phi Phi aprócska szigeteit fölösleges lenne túlmisztifikálni: a hely legnagyobb vonzereje a karsztos formációk és a türkizkék tengervíz kombinációjában rejlik, valamint abban, hogy itt forgatták A part címû backpacker-alapmû egyes jeleneteit. Bár a szigeteket végigjáró túrák a búvárszemüveges-pipás nézelõdéstõl kezdve a majometetésig számos show-elemet tartalmaznak, a csúcspont mindenképpen a filmben kicsit túlzóan megjelenített Maya Bay. A környékrõl szép idõben gyönyörû felvételeket lehet készíteni, nekem azonban ezzel viszonylag pechem volt. A túra során elõször szakadni kedzett az esõ, késõbb pedig úgy dobáltak a hullámok, hogy azt hittem, menten szétesik a csónak (persze mindezt zuhogó esõ közepette). Hogy legyen legalább néhány élvezhetõ fotóm a helyrõl, másnap megismételtem a túrát, ezúttal hangyányival pozitívabb eredménnyel.


Phi Phi sajnos ott vérzik el, hogy még fõszezonon kívül is roskadozik a turistáktól. Ráadásul az idelátogató, többségében amerikai, orosz, svéd és koreai turisták nagy része simán beférne a legalja.hu akármelyik galériájába, ami egy egészséges ember jóérzését hamar felemészti. Phi Phi szigeteit talán nem véletlenül keresik fel annyian rövidebb, tehát egy-két napos túrák keretében.


Az ilyen nagyüzemi húsdarálókban, mint amilyen Phi Phi is, a hangulatot a magukat nyeregben érzõ, köszönni is alig akaró helyiek (kereskedõk, éttermesek, szállásadók és társaik) tudják még igencsak aláásni. Én szerencsére sok jóra nem számítottam (a pszichológiáját ennek már a Húsvét-szigeten kitanultam), így csalódás nem ért, viszont láttam olyanokat, akik csak pislogni tudtak a nem várt bánásmód láttán.


Phi Phi után Phuket konzumer-szigetére hajóztam (tippeljék meg, kikkel volt tele a komp), ahol ― olvasva az útikönyveket és a beszámolókat ― resort-, és étteremhegyeken kívül sok jóra nem számíthattam. És bár a diákszálló nõi vendégei is azonnali továbbutazást indokoltak volna, a Maláj-félsziget túlodala felé mégis csak reggel, egy kiadós alvás után indultam el. Az utazásnak kettõs célja volt: egyrészt megtudni, hogy Thai-öböl felkapottabb szigetei verik-e az Andamán-tenger látványvilágát, másrészt pedig elérni azt a Ko Pha Ngan-i rendezvényt, amit a világ leginkább Half Moon Party néven ismer.