2009.07.15. Ó, azok a szürke hétköznapok

A hosszútávú utazás egyik legnagyobb rákfenéje az, hogy az ember igencsak kritikussá válik az útjába kerül? helyekkel kapcsolatban. Ahogy Hugh Hefnernek is egyre fiatalabb nyuszikra van szüksége a merevedéshez, a világutazót is egyre kevesebb dolog hozza lázba, és hajlamos fanyalogni még az olyan dolgokon is, amik mások számára, vagy egy másik mércével mérve egyébként egész kellemesek. Ennek volt tökéletes példája a Thai-öböl szigetein tett néhány napos látogatás, melynek végén akármennyire restellem is, de egy "semmi különös"-nél többre nem futotta.

Az odautazás átlagos mennyiség? szívással járt, amir?l egyrészt Surat Thani végtelenül szerencsétlen tömegközlekedése gondoskodott (a vonatállomás ugyanis a központtól keletre, nagyjából tizenöt kilométerre van, a hajóállomás pedig nyugatra, egy órányi autózásra), másrészt pedig az a tény, hogy a fenti végpontok között a turisták fuvarozására szakosodott mikrobuszos nyavajások már megint eljátszották velem az egyik legócskább transzfertrükköt, vagyis a remekül hangzó, ellenben nem létez? csatlakozás tréfáját. Egy órákkal kés?bb induló komppal aztán csak eljutottam Ko Pha-Ngan kiköt?jébe, ahonnan rögtön az útközben lefoglalt szállásra zötyögtünk (a kompon ugyanis turistákon kívül szobaüzérek is utaztak).

A sziget az éjszakában meglep?en üresnek t?nt, ami részben az utószezonnak, részben pedig az aktuális holdállásnak volt köszönhet?. Ismeretes, hogy Ko Pha-Ngan a rendes éves szezonalitáson túl egy másikkal is rendelkezik, amely a hold telítettségéhez és az azzal járó partikhoz igazodik. Utóbbiak közül a teliholdkor megrendezett "Full Moon Party" a leghíresebb, melynek szériája ― bár err?l több legenda is kering ― évekkel ezel?tt egy jól sikerült backpacker-búcsúbulival kezd?dött. Annak ellenére, hogy telihold idején fiatalok ezrei özönlik el a szigetet, a köztes alkalmak közel sem ennyire népszer?ek, a "Half Moon" és "Black Moon" bulik inkább csak a többedik rókab?r unalmas esetei. Mivel az én látogatásom az utóbbira esett, a tengerparti buliban a hihetetlen drogkínálaton, a részegen robogózó német debellákon, a fehér turistalányt hajánál fogva rángató thai férfiakon és a t?zzel variáló artistákon kívül semmi érdekes nem volt.


Illetve mégis. Itt láttam a régió eddigi legjobb party-tetoválását: a sok neonszínben pompázó sárkány, gekkó és egyéb kreatúra közül messze kiemelkedett a 7-Eleven . Aki esetleg nem ismerné: ez egy utalás az élelmiszerboltok McDonald's-ára, amely az Egyesült Államoktól Kínáig rengeteg helyen jelen van, és amelynek sztenderd min?sége, árukínálata egyfajta biztos menedék a megfáradt utazó számára. A láncról érdemes elmondani, hogy boltok számát tekintve még a Mekit is übereli, neve pedig az egykori nyitvatartási id?re utal.

Másnap a jól bevált séma szerint bérelt robogóval tettem egy kiadós kört a szigeten (csodák csodájára ezúttal nem áztam el), de a kirándulás végére azt kellett konstatálnom, hogy err?l a földdarabról nem csak az érdekességek, de még a szép tengerpartok is hiányoznak. Az alábbi fotók kizárólag a történelmi h?ség miatt kerültek ide, nincs bennük az égvilágon semmi kattintásra érdemes.


Második állomásom, Ko Samui már csak méretéb?l adódóan is több látnivalót tartogatott, nyilván ezzel magyarázható, hogy erre a szigetre turistából hatványozottan több jutott. Az igencsak s?r?n lakott nyaralóhelyen rögtön az els? este visszaköszönt több olyan jellegzetesség, melyekr?l korábban Thaiföldet megjárt ismer?seimt?l már hallottam, eddigi utazásaim során viszont még nem volt hozzájuk szerencsém. Például itt láttam el?ször hetvenéves fazonokat hosszútávra lízingelt, huszonéves thai lányokkal korzózni, itt találkoztam el?ször a turistáknak szervezett plasztik m?sorkínálattal (elefántrevü, krokodilshow, táncest, thai box viadal, nem is sorolom), itt gurultam végig el?ször masszázsszalonokkal, sörbárokkal és éttermekkel szegélyezett tengerparti sétányokon (sok vendégl? egyébként az utcáról meglep?en igényesnek t?nt), és itt volt alkalmam megállapítani azt is, hogy a transzszexuális thai prostik valójában mennyire könnyedén beazonosíthatók.


Ko Samui nyaralóktól hemzseg? településeit, valamint ― már bocsánat, de ― unalmas tengerpartjait látva a sziget kevésbé zsúfolt részein kezdtem szórakoztató dolgok után nézni. Így bukkantam rá arra a mumifikált szerzetesre, melynek minden bizonnyal ijeszt? szemüregére gondos kezek egy Ray-Ban Wayfarer-t applikáltak, így jutottam el az anyatermészet világszerte ismert pikáns szoborvicceihez, így motoroztam dzsungelben úttalan utakon (amib?l olykor komplett szakaszok hiányoztak), így fotóztam erd? mélyén megbúvó k?faragásokat, aranyozott tengerparti Buddha-szobrot, klasszikus minekvan zsebkamerát, vicces feliratokat, meg még egy csomó mindent, ami ide sajnos már nem fért ki. Még miel?tt valaki megkérdezné, az elefántsétákat azok nevetséges és gagyi jellege miatt ignoráltam.


A thai szex-, és turistaipart jól reprezentáló szigetnek két nap után intettem búcsút, majd egy délután háromkor kezd?d? és másnap tizenegyig tartó teherautós, iránytaxis, kompos, mikrobuszos, stoppos és vonatos kombinációval elzötyögtem Bangkokig. Az út egyetlen tanulsága számomra az volt, hogy fehér ember ne akarjon olyan f?szerezettség? tom yum levest fogyasztani, amit eredetileg thai szájíznek szántak, mert még napok múlva is csilipaprikával fog álmodni.


A Thai-öböl fenti szigeteit?l tehát a szívfájdalom legkissebb jele nélkül váltam meg, ami arra volt tökéletes bizonyíték, hogy bizony még egy világ körüli utazás során is akadnak "szürke hétköznapok".