2009.05.20. Ausztrália és Óceánia

Az ázsiai kalandok taglalása el?tt röviden idézzük fel, mikr?l is számoltunk be a közelmúltban, hogyan és milyen útvonalon jutottunk el a dél-amerikai kontinensr?l a Távol-Keletre.


Sosem fogom elfelejteni azt az izgalmat, ami Chile f?városának repterén kerített hatalmába közvetlenül a továbbutazás el?tt. Magam sem akartam elhinni, hogy néhány óra múlva megérkezünk egy olyan szigetre, ami - sokadjára mondom, de nem lehet elégszer hangsúlyozni - valahol az isten háta mögött van, kilométerek ezreire a legközelebbi lakott területt?l. Arról, hogy a Húsvét-szigeten eltöltött egy hét örök élménnyé válhasson, a távoli lokáción kívül a polinéz kultúra és a misztikus örökség is gondoskodott. A néhány négyzetkilométernyi földdarab olyannyira érdekesnek bizonyult, hogy még hetekkel kés?bb, a beszámolók készítése alatt is remekül szórakoztam. A motorozás már csak hab volt az amúgy sem ízetlen tortán.

Az egyébként még Chiléhez tartozó szigetr?l Óceánia kell?s közepére, Francia Polinéziába repültünk, ami els?sorban a frenetikus látványvilág miatt maradt meg az emlékezetünkben. Egy hirtelen döntés eredményeként a hetet Bora Bora atolljának feltérképezésével kezdtük, amihez két másik, a reptéren megismert magyar utazó is csatlakozott. Hogy ne csak egyetlen sziget alapján alkossunk véleményt Franciaország tengerentúli közösségér?l, tettünk egy rövid látogatást Tahitin is (kihasználva a földrajzi közelséget, én még a szomszédos Mooreára is átkompoztam). Tárgyi bizonyítékként Francia Polinéziából egy igazgyöngyöt hoztunk magunkkal, a beszerzés történetét azonban ?szintén reméljük, hogy még hosszú ideig s?r? homály fogja övezni.

Akár hiszik, akár nem, a paradicsomot is megunja el?bb-utóbb az ember. El?tte nem gondoltam volna, hogy a víz, a fehér majdnem fehér homok és a kókuszpálmák együttese két hét után kifullad, és ugyanazokat a számokat kezdi el?r?l játszani újra és újra. Részben ennek, részben pedig felkészületlenségünknek tudható be, hogy következ? állomásunk minden volt, csak nem sikertörténet. A Fidzsi-szigeteken belül ugyanis nem olyan desztinációkat választottunk, amilyenekre valójában igényünk lett volna, így autentikus élmények helyett a mainstream-turizmus b?zös mocsarával találkoztunk. Ett?l függetlenül azért voltak pillanatok, amikor kiválóan éreztük magunkat, például sehol sem volt el?tte annyira meleg a tenger és annyira elb?völ? a snorkelezés, mint Fidzsin.

Itt érdemes megállni egy pillanatra, és elmondani, hogy a Csendes-óceán szigetvilága legalább annyira leny?göz? és különleges, mint amennyire színes és magával ragadó a dél-amerikai kontinens. Eddigi utazási tapasztalataink alapján azt gondoljuk, hogy ez a térség a világ legjobb pancsolós helye ― mondjuk mindezt úgy, hogy külön-külön már volt szerencsénk a természet több hasonló m?sorát végignézni a Karib-tengert?l egészen Seychelle-ig. Nagyon úgy t?nik, hogy bolygónkon Polinéziánál egyszer?en nincs jobb hely a vízparti sütkérezésre, bár gyanítjuk, hogy Óceánia két másik hasonló régiója, Melanézia és Mikronézia élményben ehhez nagyon közel lehet.


Az idillnek mindössze egyetlen hátránya van, mégpedig az, hogy viszonylag drágán mérik. Magyarországról szinte mindegy, hogy milyen koncepcióval vágunk neki a térségnek, így is, úgy is sokba fog kerülni a szépség. Világot kerül? hátizsákosként els?sorban a napi költségvetés miatt f?het a fejünk, míg egyszeri kirándulóként inkább az idejutás anyagi része lehet aggasztó. Nem csoda ― kicsit elnéz?en bánva a hosszúsági vonalakkal simán mondhatjuk, hogy mégiscsak a Föld túloldalán lév? területekr?l beszélünk.

Utunkat Polinézia nyugati sarkában, Új-Zélandon folytattuk. Az els? néhány napot nagyvárosi felfrissüléssel töltöttük Auckland központjában, majd béreltünk egy mini-lakóautót, és azzal vágtunk neki a kétezer kilométeres körutazásnak. Pechünkre úgy túráztunk az országban, hogy Dél-Amerika látványvilága még élénken élt az emlékezetünkben, így az Északi-szigeten a természeti szépségek láttán gyakran csak legyintettünk. Id?hiány miatt a Déli-szigetet nekem nem volt alkalmam szemügyre venni, pedig az minden bizonnyal sokat javított volna a végítéleten. Összességében a kiwik hazája alulmúlta a várakozásaimat, sommásan akár azt is mondhatnám, hogy csalódás volt. Ráadásul végtelenül unalmas is.

A régióban utolsó megállóként Ausztrália következett. Búcsút intve a páros utazás hónapokig tartó el?nyeinek, erre a kontinensre immáron egyedül érkeztem. Brisbane-ben kezdtem, majd tettem néhány megállót a keleti parton, ahol f?leg a hullámlovaglás magukat félistennek gondoló gyakorlóin szórakoztam jókat. Mire fél évnyi hátizsákozás után Sydney-be értem, alaposan el is fáradtam, így közel egy hétig semmit nem csináltam, csak élveztem a világ egyik legélhet?bb városa által nyújtott kényelmet. Amint az a beszámolókból is kiderül, Ausztrália a látottak alapján számomra roppant meggy?z?nek bizonyult, mindenképpen kedves emlékekkel - és potenciális kivándorlási desztinációként - gondolok vissza rá.

Ez volt tehát az Ausztrálián és Óceánián átível? útvonal, melynek végén Dzsakartába, Indonézia f?városába érkeztem. Ezúttal csak egy országgal utaztam odébb, a túloldalon mégis egy gyökeresen más világ fogadott...