2009.04.08. Szóval unja a Maldívot. És mondja, Bora Borán járt már?

Csaknem öt éve már annak, hogy négy fiatalember egy szépemlék? tiszakécskei hétvége szombatjának éjjelén az alkoholtól és a hormonoktól vezérelve azzal próbált meg imponálni néhány mély dekoltázsú leányzónak, hogy a csapat legbarnább és legjóvágásúbb tagját egy Bora Bora-i divatfotózásról épp hazatért férfimodellnek állította be. A trükk félig-meddig m?ködött, egy lány szájából még a nem várt "Imádom a modelleket!" felkiáltás is elhangzott, miel?tt belevette volna magát az éjszaka örömeibe.


Másnap délután az élménydús hétvége véget ért, a fiúk elbúcsúztak, a sztori pedig négy évig, egyikük siófoki legénybúcsújáig porosodott az emlékezetekben. Akkor aztán újra el?került, és akkorát ütött, mint Muhammad Ali fénykorában.

Gondolom kitalálták már, hogy a fenti csínynek jómagam is aktív segít?je voltam. Bár érthet? módon azon az estén nem én álltam a reflektorfényben, nemrégiben úgy adódott, hogy a fiktív divatfotózás helyszínét nekem nyílt alkalmam alaposabban feltérképezni. Hadó, Csiga, Alexq figyelem, ilyen volt Bora Bora.

El?ször is érdemes leszögeznünk, hogy Bora Bora nem több egy gazdagturistás szigetnél a Csendes-óceán közepén (jobb fels? térképünkön Dél-Amerika után kett?vel balra), amely történelmi és antropológiai szempontból bizony nem sok érdekességgel büszkélkedhet. Arra viszont ideális, hogy egy-két hét erejéig itt frissítsük fel munkában megfáradt testünket-lelkünket, hiszen ehhez a szigetvilágban minden adva van. Kell?en vastag pénztárca esetén a legjobb szállodaláncok vízre épült bungallóinak teraszán süttethetjük hasunkat a rendkívül er?sen t?z? napon, koktéllal a kezünkben nézhetjük a türkizkék lagúnákban körülöttünk úszkáló halakat, vagy éppen az olykor felh?be burkolódzó vulkanikus csúcsokat.

Annyi programlehet?séget azért mindenképpen tartogat a sziget, hogy egy nyaralás alatt ne unjuk halálra magunkat: mehetünk cápaetetésre, hallgathatjuk a szélben kísérteties hangokat kiadó sziklákat, megkereshetjük az amerikaiak által hátrahagyott, második világháborús légvédelmi ütegeket, de valljuk be, ezek néhány óránál tovább ritkán kötik le az átlagember figyelmét. A sziget inkább arról szól, hogy hátrad?lve élvezzük a hotelszervíz és a francia gasztronómia el?nyeit a világ egyik leggyönyör?bb környezetében. Ha ennek tudatában vagyunk, garantáltan nem fogunk csalódni.

Minden útikönyv kiemeli, hogy a megfelel? vizuális élmény érdekében ajánlott a repül?gép bal oldalán helyet foglalni a papeetei beszállást követ?en. A repülési útvonal sajátosságai miatt Bora Bora ugyanis csak onnan lesz látható.


Bora Bora egy központi szigetb?l és egy gy?r?szer? zátonyegyüttesb?l áll. Mivel az el?bbin vulkanikus csúcsok, az utóbbin pedig pálmafás partszakaszok dominálnak, nem meglep?, hogy a hely egyetlen reptere nem a központi szigetre épült. Ebb?l adódik aztán az a logisztikai fricska is, hogy leszállást követ?en a turistákat még motorcsónakkal el kell fuvarozni a különböz? szállodákig. Mivel nekünk nem volt el?re lefoglalt szállásunk, utunk Vaitape központi kiköt?jébe vezetett.


Mivel az alkonyat beköszöntéig a kiköt? környékén lézengtünk, Bora Bora felfedezése másnapra maradt. Francia nyelvtudás birtokában Ancsi beszélgetett egy búvárruhás helyi csókával, aki halat fogni jött a kiköt?be. Volt szerencsénk végignézni a ráér?s procedúrát: emberünk egy óra alatt lógatta be a hálót, egy órán át beszélgetett a parton az arra jöv? ismer?sökkel, majd egy órán keresztül szedegette ki a hálóba akadt halakat, és csomagolta el a cuccost. Elmondása szerint ennél sokkal többet még akkor sem csinál egy nap, ha éppen nem sújtja a szigetet a gazdasági világválság. Halászik, gyümölcsöt termeszt, eltartja a természet, él, mint Marci Hevesen. Éjszakára szerencsére sikerült találnunk a közelben egy, a luxushoteleknél jóval olcsóbb helyet, úgyhogy aznapra a szálláskérdést megoldottnak tekintettük.

Másnap reggel két meglepetés is ért bennünket: egyrészt az el?z? este megismert halász banánnal és mangóval megrakott gyümölcskosárral fogadott (csak úgy, kedvességb?l); másrészt beborult az ég, ami errefelé viszonylag ritkaságszámba megy. Sebaj, magunkhoz vettük a napi ellátmányt (a helyi szupermarketben a Húsvét-szigettel ellentétben végre emberközeli árakkal találkoztunk), majd busszal, stoppal és gyalogosan nekiálltunk megkeresni a fehérhomokos, pálmafás strandokat.


Épp az Intercontinental környékén kolbászoltunk, amikor ismer?s hang ütötte meg a fülünket. Éva és Zoli, a Tahitin megismert páros köszönt ránk, nem sokkal kés?bb pedig már együtt söröztünk a szálloda egyik víz fölé épült bungallójának teraszán. Annak ellenére, hogy az Intercontinental a luxushotelek Volkswagenje, Bora Borán ennél jobban eltalált resortot nem sokat látni. A szálloda ötven-hatvan négyzetméteres házikói teljességgel rendben vannak, a nappali padlójának egy részét pedig - amolyan természetes akváriumként funkcionálva - üvegb?l alakították ki. Hogy a show-jelleg még er?sebb legyen, az átlátszó padlózat alá korallokat és sziklákat pakoltak a tervez?k, amit éjszaka, ha kedvünk tartja, beépített lámpával világíthatunk meg. Bár értettük a koncepciót, azért éreztük, hogy ennél m?anyagabb íze talán még a mekis sajtburgernek sincs. De mit tegyünk, azt is milliók fogyasztják nap mint nap, erre is biztosan van igény. Kíváncsi lettem volna, hogy mondjuk a Four Seasons mivel rukkol el? Bora Borán.


Mivel a f?sziget homokos strandjai túl sok extrát nem tartogatnak, az igazi villanáshoz át kell hajózni a motuk (zátonyszigetek?) valamelyikére. Egyik napra meg is beszéltük Zoliékkal, hogy teszünk egy látogatást a túloldalon, olcsó (értsd: nem aranyárban mért) vízitaxit azonban sehol sem találtunk. Még annak ellenére sem, hogy a pénzügyi krach szele Bora Borán is éreztette hatását: a szállodák kihasználtsága ottjártunkkor 20% körül alakult. Csalódottan ballagtunk hazafelé a f?út mentén, amikor mégis ránk mosolygott a szerencse: egy helyi csónakjavító mestert?l sikerült meglep?en baráti áron bérelni egy .

Kis csapatunk minimális hajózási tapasztalatokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel vágott neki az ismeretlennek. Mivel Bora Bora motuinak többségét már réges-régen kiárusították, igyekeztünk délutáni pihenésünknek olyan környezetet választani, amit nem vérszomjas ebekkel és sörétes puskákkal ?riznek. Kisvártatva találtunk is egy helyet, ahol - bár ki volt téve a "Privato" tábla - barátságosan fogadtak.


Csobbanás, snorkelezés, ebéd és szieszta következett, majd a Le Meridien komplexumát vettük célba (ott állítólag hatalmas tekn?söket lehet lencsevégre kapni). Érkezésünk rendhagyóra sikerült (négy magyar, saját maga kormányozva a szakadt motorcsónakot, egyikük fején vizes gatya h?tés gyanánt, stb.), olyannyira, hogy be sem akartak engedni bennünket a szálloda területére. Ráadásul benzinünk is fogytán volt már, úgyhogy azért is kuncsorogni kellett egy sort. Rövid személyazonosság-ellen?rzést követ?en az ?rök tekintete valamelyest meglágyult, majd megtudtuk, hogy bár a tekn?snézésnek mára vége, tankolni azért tankolhatunk a hotel (szintén vízre épült) benzinkútján.


Aznap este Vaitape egyik vízparti éttermében búcsúztunk el egymástól, hiszen a mi gépünk másnap délután indult vissza Papeete repterére. A szigeten eltöltött utolsó néhány órában jobb híjján az emberek és a logisztikai folyamatok megfigyelésével múlattuk az id?t. Az tudható, hogy a katalógusok vékony polinéz lányait biztosan nem err?l a szigetr?l gy?jtötték össze; ennyi túlsúlyos, mozogni is alig tudó egyént egy rakáson ritkán lát az ember. Végtelenül sajnálom, hogy a vádlik és bokák környékén megfigyelt kóros mérték? eltorzulásokat fotókon nem dokumentáltuk. Tetszet?s volt viszont a lányok hajába t?zött hófehér Monoi, amib?l a térségben számos cég készít ilyen-olyan olajokat.


Négy napot töltöttünk el az éppen paradicsomian alullátogatott Bora Borán úgy, hogy a kínálkozó programlehet?ségek nagy részét kihagytuk. A lényeget azonban láttuk, a koncepciót megértettük, és ezzel a bejegyzéssel talán át is adtuk valamelyest. Amennyiben ön egy unatkozó milliomos, akinek már herótja van a Maldív-szigetek unalmasan lapos tájképét?l, jöjjön el ide is, Bora Borán legalább van vulkán a háttérben. De ha az asszony nem ragaszkodik mindenáron a Francia Polinéziában vásárolt igazgyöngyhöz, menjenek inkább máshova - annyi sokkal klasszabb hely van a világon.