2008.12.26. Dzsungeltúra előtt

Reggel gyorsan taxiba* vágtuk magunkat, és folytattuk utunkat a Rio Negro partján fekvő Manaus felé.


Miközben a Gran Sabana legdélebbi lankáin kanyarogtunk, azon morfondíroztunk, hogy a közeli Canaima nemzeti park is megérdemelne egy külön misét, ha lenne mondjuk plusz egy hetünk rá. A turisták elsősorban a világ legmagasabb vízesése, a 979 méter magas Angel Falls miatt keresik fel ezt a parkot, de a Roraima lejtőin vezetett túrák is igen népszerűek errefelé. Szerencsére túl sok időnk nem volt álmodozni, hiszen percek alatt megérkeztünk annak a dél-amerikai országnak a határára, amely önmagában majdnem akkora, mint egész Európa


Rövid papírmunka után egy brazil taxival csavartunk tovább Boa Vista felé. A közel kétszázhúsz kilométeres távolságot nevetségesen alacsony összegért (fejenként tíz amerikai dollárért) vállalta a sofőr. Boa Vistába érve két dolog tűnt fel: egyrészt bődületesen meleg volt, másrészt nagyságrendekkel több motoros volt az utcákon, mint korában bárhol az út során. A hőség elől én a buszterminál egyetlen légkondícionált helységébe menekültem, és ott bekkeltem ki azt a pár órát, ami még a manausi járat indulásáig volt hátra.

A tizenegynéhány órás utazás alatt egy másik busszal konvojban haladva zötyögtünk az egyre kátyúsabbá váló utakon. Ember alkotta tárgynak körülöttünk nyoma sem volt, jobbra dzsungel, balra dzsungel, meg persze az éjszakai sötétség.

Bár kora reggel érkeztünk meg a célállomásra, aznap már nem sokra maradt energiánk. Kerestünk szállást, egy öreg indiánnál befizettünk egy másnap kezdődő dzsungeltúrára, aztán a maradék időt internetezéssel ütöttük el, potom összegekért árult gyümölcsturmixok társaságában.