2009.06.08. Robogóval a rizsteraszok között

Probolinggo után egy közepesen fárasztó buszozás következett, melynek monotonitását még az út menti megállóban elfogyasztott nasi goreng sem tudta megtörni. Az etap egyetlen izgalmát a Jáva és Bali között közlekedő komp jelentette, melynek este nyolcra kiírt indulásából valahogyan este hét lett, így egy sörbeszerzés miatt majdnem sikerült lekésnem a kihajózást. Bali központjába, Denpasarba érve a Bromonál megismert amerikai lánnyal és egy hozzánk csapódó ír sráccal közösen úgy döntöttünk, hogy a sziget legturistásabb, ergo szállásokban leginkább bővelkedő övezete, Kuta felé vesszük az irányt.

Meglepetésünkre a vendégházak telítettsége és az elvadult szobaárak miatt csak nagy sokára találtunk olyan megoldást, amely minden szempontból elfogadhatónak bizonyult. A hosszas keresés során volt alkalmam alaposan szemügyre venni az éjszakai utcákat ellepő nyugati turistaközönséget, melynek láttán azonnal tudtam, hogy itt bizony nagy a baj. A jellemzően talajrészeg, randalírozó és ordibáló ausztrál, amerikai és európai csőcselék látványa gyomorforgató volt, szegény balinézek nem is tudom mit vétkeztek korábban, hogy most ezt a cirkuszt kell elviselniük nap mint nap. Bár a nyugati turistákhoz képest igen szerény anyagi körülmények között tengődő helyiek többsége tűri ezt a parádét a pénz miatt, azért azon sem szabad nagyon csodálkoznunk, hogy egyes szélsőséges csoportok zsebében időről-időre kinyílik a bicska (a pár évvel ezelőtti bombamerényletek emberéletek százait követelték).

Annak ellenére, hogy a fenti miliő nappal egy fokkal elviselhetőbbnek bizonyult és leginkább csak hullámlovas hülyék borzolták az idegeket, én kevés időt töltöttem Kután. Az a kevés is főleg a következő napok útitervének összeállításával ment el, ugyanis el kellett döntenem, hogy megyek-e tovább kelet, vagyis a Nusa Tenggara tartomány többi izgalmas szigete (Lombok, Sumbawa, Komodo, Flores, Sumba, stb.) felé, avagy kicsit alaposabban körülnézek Balin és minél előbb húzok vissza nyugatra, Szumátra irányába. Ha az utazás elején jártam volna, biztosan az előbbit választom, így viszont inkább a kevésbé rohanós alternatíva mellett tettem le a voksom, vígasztalva magam azzal, hogy legalább lesz miért visszajönni Indonéziába: a Fűszer-szigetek és a Nusa Tenggara még akár egy pár hetes nyaralásra is kiváló színtér lehet.


Az igazi móka Balin akkor kezdődött el, amikor néhány napra kibéreltem egy robogót, magamra vettem a hátizsákot és elkezdtem felderíteni a sziget eldugottabb szegleteit. Noha a kutai viszonyok láttán már kellő mennyiségű rosszindulat és negatív előítélet volt bennem Balival kapcsolatban, röviddel az indulás után be kellett látnom, hogy ez a sziget jóval több annál, mint amit róla gondoltam. Változatos, színes, lenyűgöző és szórakoztató egyszerre, mind látvány, mind kultúra, mind pedig a rajta élő emberek szempontjából. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem eddigi legjobb motorostúráját zavartam le a százhuszonötös Yamaha nyergében. Hol egy érdekes templom, hol egy zöldellő rizsterasz, hol pedig egy szokatlan arcberendezés miatt voltam kénytelenek rámarkolni a fékre, így sajnos három, erőltetett menetben végigmotorozott nap sem volt elég a véltnél sokkal nagyobb sziget bejárására.


Bár az indonézek jellemzően muzulmánok, Bali hárommilliós lakosságának döntő többsége hindu vallású. A balinéz hinduizmus egy meglepően érdekes keveréke az indiai hinduizmusnak és a buddhizmusnak, amelyet sok más sajátosságon túl a különleges templomok is jellemeznek. Utóbbiak közül én többet is felkerestem, de egyik sem volt annyira látványos, mint a háromezer méter magas Agung hegycsúcs mellé épített anyatemplom, a Besakih. Szerencsémre pont egy nagy hindu ünnep alkalmával érkeztem a szentélybe, így a helyszín a több ezer hívő jelenlétében még szokatlanabbnak hatott. Persze a hülye nevű Bedugul, a vízre épült Tanah Lot és a denevérbarlangos Goa Lawah templom is érdekes volt, csak máshogy. Mondjuk utóbbiaknál a turisták hordái azért sokat levontak az élvezeti értékből.


Három átmotorozott nap után egyáltalán nem bántam meg, hogy a Balit alaposabban szemügyre vevő forgatókönyvre szavaztam. A sziget a szörfözésnél és a homokos partokon történő kijózanodásnál szerencsére sokkal többet tartogat az ide látogató turisták számára. Persze érdekes volt megismerkedni a balinéz tánc-, festő-, ötvös-, és szobrászművészet remekeivel is, az igazi szórakozást számomra mégis a sziget turistaövezetektől távoli szegleteinek felfedezése jelentette. Három nap térkép és tervek nélkül, improvizálva, falvak és rizsteraszok közötti utakon, erdőkön és hegyeken át. Ivi biztos mondaná, hogy ultimate freedom.


Balin két roppant érdekes dologgal találkoztam még utam során, azokkal viszont - jelentőségüknek megfelelően - külön blogbejegyzésben foglalkozunk.