A következ? napok eléggé rohanósra sikerültek. Éjszaka buszoztunk, nappal pedig különböz? programokra neveztünk be.
Trujilloba például hajnalban érkeztünk meg, ahol egyb?l nekiálltunk leszervezni a továbbjutást (központi terminál ugye sehol), majd jegyvásárlást követ?en betaxiztunk a központba, aznapi programok iránt érdekl?dni. Végül egy egész napos túra keretében az ezerötszáz éves
Moche templomokat és
Chan Chan városának romjait néztük meg.
Ebédre
fogyasztottunk, helyi sörrel és Inca Kolával leöblítve. Az aznapi kirándulást a Csendes-óceán partján tett rövid látogatással zártuk. Ez volt az els? találkozásom a nagy vízzel.
Egy fagyis gyümölcskehellyel és néhány órával kés?bb újabb buszozás következett. Utunk ezúttal a háromezer méternél is magasabban fekv? Huaraz felé vezetett.
Az ötezer méternél is magasabb csúcsokkal büszkélked?
Fehér-Kordillerák lábánál fekv? településre hajnalban érkeztünk meg. Következtek a rutinfeladatok, vagyis a túra és a szállás leszervezése, amit szerencsére gyorsan, egy kalap alatt el tudtunk intézni. Mivel még volt pár óránk hátra tízig (az aznapi kirándulás kezdetéig), nem restelltünk szundítani egy keveset.
Még jó, hogy minden útikönyv hegyekbe történ? utazás esetén felhívja az olvasó figyelmét az akklimatizáció lényegére, fontosságára és teend?ire. Azaz els? nap pihenjünk sokat, fogyasszunk b?ségesen, igyunk sok folyadékot, rágcsáljunk kokaleveleket, satöbbi. Persze ebb?l nekünk egy sem volt meg, mégis nekivágtunk egy olyan gyalogtúrának, amely körülbelül 4.800 méterr?l ment fel egészen 5.200 méterig (a
Pastoruri-gleccsert vettük célba). Na, a túra végére a kimerültségt?l és a felkészületlenségt?l én annyira rosszul lettem, hogy a szálláson másnap reggelig ki sem másztam az ágyból.
Pedig induláskor még nem volt semmi gond. Mikrobusszal mentünk fel a hegyekbe, egyszer meg is álltunk
teázni, enyhítend? a magasságkülönbség okozta tüneteket. Az oxigénhiányt csak a gyaloglás kezdetekor, az els? lépések után kezdtem érezni, a csúcs közelében lév? gleccsernél pedig már a fejfájástól a szédülésig minden bajom volt. Szerencsére egy pihen?vel sokat sikerült javítani a helyzeten, a végére megjött a kedvem a szürreális környezet fényképezgetéséhez is.
Olyan magasságban sétálgatni, ami mondjuk Európában csak a
Kaukázusban van, igazán nem mindennapi élmény. Ennek ellenére ki kell mondjuk, hogy a túrát bizony túltoltuk (a következ? napokban vissza is vettünk a tempóból). Kipihenten, megfelel? el?készületekkel (folyadék, ruházat, stb.) azonban úgy érzem, semmi gond nem lett volna.