Roland írta,
7 óra 05 perckor,
Peru témakörben.
A következ? napok eléggé rohanósra sikerültek. Éjszaka buszoztunk, nappal pedig különböz? programokra neveztünk be. Trujilloba például hajnalban érkeztünk meg, ahol egyb?l nekiálltunk leszervezni a továbbjutást (központi terminál ugye sehol), majd jegyvásárlást követ?en betaxiztunk a központba, aznapi programok iránt érdekl?dni. Végül egy egész napos túra keretében az ezerötszáz éves Moche templomokat és Chan Chan városának romjait néztük meg.

A templomok ?rz?je.
Chan Chan romjai.
Forrás: Szabadlábon

Ebédre fogyasztottunk, helyi sörrel és Inca Kolával leöblítve. Az aznapi kirándulást a Csendes-óceán partján tett rövid látogatással zártuk. Ez volt az els? találkozásom a nagy vízzel.

Forrás: Szabadlábon

Egy fagyis gyümölcskehellyel és néhány órával kés?bb újabb buszozás következett. Utunk ezúttal a háromezer méternél is magasabban fekv? Huaraz felé vezetett.

Kedves olvasók, gondolom már sejtik, hogy Peruban mi is az igazán varázslatos. Az ember eltölt egy napot a sivatagban sokszázéves romok között bóklászva, napnyugtakor koktélozva limbózik az óceán partján, éjszaka egy buszon hajtja álomra a fejét, reggel pedig már háromezer méterrel magasabban, havas hegycsúcsok között ébred. Velünk is így történt, azzal a különbséggel, hogy az el?z? napok szállásban szegény utazásai, valamint a t?z? melegben bonyolított szervezkedések és kirándulások eléggé lemerítették elemeinket. A Huarazba vezet? út emiatt számunkra igencsak nyögvenyel?sre sikerült: sokalltuk a szerpentint, nyomott az ülés, zavartak az utasok, és még ki tudja, mi mindenbe kötöttünk bele. Mégsem bánom, hogy így alakult, hiszen az út során el?forduló szívásokból eddig minden alkalommal sikerült tanulni valamit saját magunkról, igényeinkr?l, t?r?képességünkr?l, vagy éppen a bennünket körülvev? világ m?ködésér?l. Arról nem is beszélve, hogy határaink ilyenkor valamelyest mindig kintebb és kintebb tolódtak.

Az ötezer méternél is magasabb csúcsokkal büszkélked? Fehér-Kordillerák lábánál fekv? településre hajnalban érkeztünk meg. Következtek a rutinfeladatok, vagyis a túra és a szállás leszervezése, amit szerencsére gyorsan, egy kalap alatt el tudtunk intézni. Mivel még volt pár óránk hátra tízig (az aznapi kirándulás kezdetéig), nem restelltünk szundítani egy keveset.

Még jó, hogy minden útikönyv hegyekbe történ? utazás esetén felhívja az olvasó figyelmét az akklimatizáció lényegére, fontosságára és teend?ire. Azaz els? nap pihenjünk sokat, fogyasszunk b?ségesen, igyunk sok folyadékot, rágcsáljunk kokaleveleket, satöbbi. Persze ebb?l nekünk egy sem volt meg, mégis nekivágtunk egy olyan gyalogtúrának, amely körülbelül 4.800 méterr?l ment fel egészen 5.200 méterig (a Pastoruri-gleccsert vettük célba). Na, a túra végére a kimerültségt?l és a felkészületlenségt?l én annyira rosszul lettem, hogy a szálláson másnap reggelig ki sem másztam az ágyból.

Pedig induláskor még nem volt semmi gond. Mikrobusszal mentünk fel a hegyekbe, egyszer meg is álltunk teázni, enyhítend? a magasságkülönbség okozta tüneteket. Az oxigénhiányt csak a gyaloglás kezdetekor, az els? lépések után kezdtem érezni, a csúcs közelében lév? gleccsernél pedig már a fejfájástól a szédülésig minden bajom volt. Szerencsére egy pihen?vel sokat sikerült javítani a helyzeten, a végére megjött a kedvem a szürreális környezet fényképezgetéséhez is.

Forrás: Szabadlábon

Olyan magasságban sétálgatni, ami mondjuk Európában csak a Kaukázusban van, igazán nem mindennapi élmény. Ennek ellenére ki kell mondjuk, hogy a túrát bizony túltoltuk (a következ? napokban vissza is vettünk a tempóból). Kipihenten, megfelel? el?készületekkel (folyadék, ruházat, stb.) azonban úgy érzem, semmi gond nem lett volna.

Gondolták volna, hogy ötezer méteren csak feleannyi a leveg? oxigéntartalma, mint a tenger szintjén? A Szikla.hu cikkében olvastam.




Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét hatodik napja?