A föld körüli utazás 366 napig, 5
óráig és 45 percig tartott.
óráig és 45 percig tartott.
2009.02.05. Tengeri herkenty?zés Tumbesben
Országhatárra érni számomra általában különös érzés, hiszen a mai napig benne van az a gyerekként megtapasztalt "a túloldal már Ausztria" gondolat. A mém a túra során el?ször Venezuela-Brazília határán, másodszor pedig az ecuadori-perui határon jött el?.
Ez utóbbihoz valamikor éjjel érkeztünk meg. Az emigrációs hivatal kártyázást abbahagyó munkatársainál tizenötödszörre is kitöltöttük az ilyenkor kötelez? beléptetési papírokat, majd a kint várakozó taxival elgurultunk a legközelebbi perui városba, Tumbesbe.
Másnap egy indokolatlanul drága hostel leveg?tlen szobájában, felvonulás zajára ébredtünk. A nem várt ébreszt?t követ?en nyakunkba vettük az óceán közelében fekv? várost, buszjegy és internet után kutatva. A háromkerek? hemzseg? utcákon a helyiek életveszélyesen közlekedtek, inkább a dudát nyomták, mint a féket. Mivel dilettáns módon a perui városokban általában nincs központi pályaudvar, van viszont saját telephelye a különböz? busztársaságoknak (jellemz?en a város átellenes pontjain), mi is rákényszerültünk, hogy egy olcsó mototaxi hátsó ülésén részt vegyünk ebben a különös forgatagban. Indulás el?tt a sof?r még odaszólt, hogy tegyem el a fényképez?gépet és fogjam er?sen a csomagot. A városközpontban még nem, kintebb haladva viszont már megértettem, miért volt erre szükség. Vakolatlan, félkésznek t?n? téglaházak között haladtunk, és id?vel kezdtünk rájönni, hogy az egész város nem más, mint egy összefügg? szegénynegyed, amelyben (a parkosított központot leszámítva) csak az avatott szem látja megy a nívó közötti különbséget. Egyszer?en más a mérce.
Már buszjeggyel a zsebünkben kerestük meg a város legjobb halas éttermét, ami - meglep? módon - szintén hasonló környezetben volt. A tet?teraszon állva készítettem is egy , érzékeltetend? a helyi visszonyokat. Az utazás eddigi legízletesebb és legolcsóbb haladagjait viszont ebben az étteremben fogyasztottuk el. Én felvezetésként egy aprócska ráklevest kértem - öt perccel kés?bb ?t tették az asztalra.
A soron következ? fogások mérete minden szerénytelenséget felülmúlt - talán ha a berendelt cuccok felét tudtuk elfogyasztani. Még a taxist is az étteremb?l elhozott maradékkal fizettük ki. Vacsora után ejt?ztünk egy kicsit a f?téren; Szilvi szokás szerint a Lonely Planetet bújta, én pedig pár helyi kisgyerek társaságában az unalom?z?nek letöltött MK II-vel múlattam az id?t. Este kilenc körül indultunk tovább Trujillo felé.
Ez utóbbihoz valamikor éjjel érkeztünk meg. Az emigrációs hivatal kártyázást abbahagyó munkatársainál tizenötödszörre is kitöltöttük az ilyenkor kötelez? beléptetési papírokat, majd a kint várakozó taxival elgurultunk a legközelebbi perui városba, Tumbesbe.
Másnap egy indokolatlanul drága hostel leveg?tlen szobájában, felvonulás zajára ébredtünk. A nem várt ébreszt?t követ?en nyakunkba vettük az óceán közelében fekv? várost, buszjegy és internet után kutatva. A háromkerek? hemzseg? utcákon a helyiek életveszélyesen közlekedtek, inkább a dudát nyomták, mint a féket. Mivel dilettáns módon a perui városokban általában nincs központi pályaudvar, van viszont saját telephelye a különböz? busztársaságoknak (jellemz?en a város átellenes pontjain), mi is rákényszerültünk, hogy egy olcsó mototaxi hátsó ülésén részt vegyünk ebben a különös forgatagban. Indulás el?tt a sof?r még odaszólt, hogy tegyem el a fényképez?gépet és fogjam er?sen a csomagot. A városközpontban még nem, kintebb haladva viszont már megértettem, miért volt erre szükség. Vakolatlan, félkésznek t?n? téglaházak között haladtunk, és id?vel kezdtünk rájönni, hogy az egész város nem más, mint egy összefügg? szegénynegyed, amelyben (a parkosított központot leszámítva) csak az avatott szem látja megy a nívó közötti különbséget. Egyszer?en más a mérce.
Már buszjeggyel a zsebünkben kerestük meg a város legjobb halas éttermét, ami - meglep? módon - szintén hasonló környezetben volt. A tet?teraszon állva készítettem is egy , érzékeltetend? a helyi visszonyokat. Az utazás eddigi legízletesebb és legolcsóbb haladagjait viszont ebben az étteremben fogyasztottuk el. Én felvezetésként egy aprócska ráklevest kértem - öt perccel kés?bb ?t tették az asztalra.
Forrás: Szabadlábon
A soron következ? fogások mérete minden szerénytelenséget felülmúlt - talán ha a berendelt cuccok felét tudtuk elfogyasztani. Még a taxist is az étteremb?l elhozott maradékkal fizettük ki. Vacsora után ejt?ztünk egy kicsit a f?téren; Szilvi szokás szerint a Lonely Planetet bújta, én pedig pár helyi kisgyerek társaságában az unalom?z?nek letöltött MK II-vel múlattam az id?t. Este kilenc körül indultunk tovább Trujillo felé.
Hozzászólások
Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.
Ha mondandója van...