2009.01.01. Jungle boogie (1/2)

Indulás el?tt alapvet?en két típusú túra közül választhattunk. Az egyikben több volt a vízi kaland (s?t, maga a szállás is vízen úszott), míg a másik inkább az ?serd?ben való túrázásra fókuszált. Mi ez utóbbi mellett tettük le a voksot. Fontos szempont volt a szervez?iroda hírneve is, elvégre nem szívesen vág neki a dzsungelnek az ember akármilyen szervezésben. A háromnapos túra árát egy öreg indián által vezetett utazási irodában fizettük be. Megbeszéltük, hogy másnap reggel felvesznek bennünket a szálláson, aztán irány az ?serd?.

Így is történt, kétórányi buszozás után már az Amazonasba torkolló partján várakoztunk. Háromnapi élelemmel és felszereléssel, két angol turista* társaságában szálltunk be a csónakba és indultunk el felfelé a folyón, szálláshelyünk irányába.



Néhány kunyhóból álló bázisunk a dzsungel szélén, a folyópart közelében helyezkedett el. A fából és pálmalevelekb?l összetákolt építményekben még külön konyha, étkez?-, és hálóhelységeket is kialakítottak a szervez?k.

Miután kipakoltunk, egy rövid csónaktúra keretében nekiálltunk felfedezni a környékbeli vizeket és azok él?világát. A bátrabbak megmártózhattak az Urubu mellékágában (figyelem, piranhák!), a kevésbé bátraknak be kellett érniük a túravezet? által felmutatott érdekességekkel.


Mire visszaértünk a szálláshelyre, a házinéni egész rittyentett, spagetti, csirke és saláta egyaránt került az asztalra. Az ízletes lakomát a hálóhunyhók oszlopaira kifeszített pihentük ki, majd elindultunk begy?jteni az esti vacsora alapanyagait. Piranha horgászat következett, damillal és csirkehúsból szelt csalikkal. Kifogni ezeket az agresszív kis dögöket igazán nem volt nagy m?vészet, csak bedobtuk a véres húst, és már remegett is az ujjvég. A lokációtól és az azóta összeszedett ráncoktól eltekintve olyan élmény volt, mint anno a diáktáborban, a Balaton partján zsebpecával snecikre hajtani. Jópofa játék, csak úgy repül vele az id?!


Egy vödörnyi hallal tértünk vissza a bázisra, ahol a konyha tündére máris nekilátott a piranhák elkészítésének. A kevés hús és a viszonylag sok szálka miatt a inkább érdekes volt, mintsem laktató. A sötét beköszöntével még beüzemeltük , majd csónakkal és fejlámpákkal elindultunk a nap utolsó programjára, az aligátornézésre. Fortunato nev? túravezet?nk egy közeli ártérre vitt bennünket, ahol a fák között evezve sikerült is egy fiatal példányt lencsevégre kapnunk.


A szokatlan élményt követ?en akár nyugovóra is térhettünk volna, ha az arachnofóbiában szenved? angol leányzó nem szúr ki egy lapostányér méret? a hálókunyhó közelében. Az igencsak méretes példány még a csigáknál is nagyobb ijedelmet eredményezett, a hisztit talán három órán keresztül hallgattuk. Miközben a legkevésbé fájdalmas pozíciót kerestem a függ?ágyban, valami miatt nem tudtam kiverni a fejemb?l az örökérvény? mondást: "aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha megb....ák".