Roland írta,
18 óra 06 perckor,
Szt. Lucia témakörben.
Utólag egy percig sem vitatkoznánk azon, hogy vajon tényleg Szt. Lucia volt-e a legimpozánsabb desztináció az általunk meglátogatott karib-tengeri szigetek közül.

Hatórányi émelyítő hullámlovaglás után már semmi kedvünk nem volt este, a szakadó esőben szállásra vadászni. Taxiba vágtuk magunkat és egy olcsóbbnak mondott vendégház felé vettük az irányt. Jamaika óta bizony sok idő eltelt, szinte már el is felejtettem, mennyire bizarr dolog a "rossz" oldalon közlekedni.

Kis kitérővel a sziget északi csücskében, Gros Islet városában kötöttünk ki. A Kanadából áttelepült házaspár által üzemeltetett fogadó egy estére jó választásnak bizonyult, a tiszta ágy és a légkondis szoba fejedelmi kényeztetésként hatott azon az estén.

Másnap reggel a környék legjobb bérautós ajánlatát a közeli turistaparadicsomban, Rodney Bay-en találtuk meg. Négykerekűt aznapra már nem kértünk, helyette inkább a viktoriánus jegyeket hordozó épületekkel és utcácskákkal ismerkedtünk. A franciákkal vívott csatákat követő tartós brit befolyás láthatóan nem múlt el nyomtalanul. A 620 négyzetkilométernyi sziget számos területen (hivatalos nyelv, közlekedés, nemzetközi kapcsolatok*) még ma is brit jelleget ölt, amely sajátos hangulatot kölcsönöz ennek a karib-tengeri paradicsomnak. A jellegtelen Szt. Martin és az európaias Guadeloupe után jó volt egy csipetnyi történelmet érezni a levegőben.

*Szt. Lucia 1979. óta a Nemzetközösség szuverén állama.

A délutánt idősödő turisták között, Reduit Beach homokjában töltöttük, mígnem egy zápor haza nem zavart. Reggel a bérautós cég küldönce várt a ház előtt, kezében a jobbkormányos, automata-váltós Toyota kulcsaival. Egy gyors rendőrségi ügyintézést követően (helyi jogosítvány kiadása öt amerikai dollár ellenében, "Lehúzlak Bt." jeligére) már indulhattunk is felfedezni a sziget délebbi részén található természeti szépségeket.

Jobbkormányos autót vezetni meglehetősen bizarr érzés. Egyrészt ugye az index és az ablaktörlő kapcsolói fel vannak cserélve, minek eredményeként számtalanszor törlünk ablakot verőfényben indulás, előzés, vagy éppen leállás előtt. Másrészt az autó bal elejét sem érezni úgy, ahogy azt már otthon megszoktuk. Országúton ez nem gond, szűk szerpentineken azonban frusztráló lehet. És akkor még a köforgalomba balról behajtást, vagy a balra kisívben kanyarodást nem is említettük. Ez utóbbi üres útszakaszokon, látnivalók bámulása közepette könnyedén elvéthető, hibánkra pedig csak percekkel később, a sávunkban szembejövő autó láttán döbbenünk rá. Hányszor eljátszottam ezt, egyszer még a rendőr is utánam jött!

A Wikipédia szócikke szerint a legtöbb turista egy hajós körutazás részeként, egy-két napra érkezik a szigetre. Ottjártunkkor épp a tizennégy emeletes, majd' háromszáz méter hosszú P&O Ventura superliner várakozott Castries kikötőjében.

Ventura superliner Castries kikötőjében - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A sziget nyugati partján fekvő Soufrière felé vezető út burjánzó flórával takarózó meredek hegyoldalak és oszlopokra épült házak között kanyargott.

Szt. Lucia
Szt. Lucia
Szt. Lucia
Forrás: Szabadlábon

Félúton még megálltunk megnézni az 1967-es Doctor Dolittle c. filmből elhíresült Marigot Bay-t, de előszezon és borús délután lévén mi nem találtunk túl sok érdekes dolgot az öbölben. Egy hosszabb, kellemetlen tengeri élményeket idéző szerpentines szakasz után értünk be a francia uralom alatt fővárosként funkcionáló településre. Nyugodt szívvel parkoltuk le az autót a közeli kikötőben, hiszen akkor még nem sejtettük, hogy valójában Raccoon City karib-tengeri testvérvárosába érkeztünk.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét második napja?