A
pillangó formájú szigetegyüttesre megérkezve még a Szt. Martinon tapasztaltaknál is pofátlanabb árcédulákkal szembesültünk. Nem kellett sok idő, hogy belássuk: ebből bizony ismét junk food és kocsiban alvás lesz.
A szépen fejlődő taxis rutinnak* hála viszonylag olcsón jutottunk be a reptérről Pointe-à-Pitre városába. Ott azonban kiderült, hogy a legkedvezőbb árakat kínáló autókölcsönzőig még buszoznunk kell, ráadásul nem is keveset. Ez utóbbi utazás sajnos izzasztóan kínosra sikerült. A velünk szemben kényelmesen ücsörgő fekete utasközönség ugyanis végig érdeklődve figyelte a kapaszkodók nélküli buszon hátizsákokkal egyensúlyozó két fehér turista produkcióját.
Az ablakokon kitekintve meglepett bennünket a fejlett infrastruktúra látványa. Modern autópályák, Carrefour és Cora bevásárlóközpontok, gyorséttermek és benzinkutak váltakoztak egymás után. A szokatlanul dús vegetációtól eltekintve akár valamelyik európai országban is érezhettük volna magunkat. Kissé csalódás volt látni, hogy a csigazabálók mennyire bedarálták ezt a karib-tengeri gyöngyszemet.
Mivel az autókölcsönző tulajdonosa (a családtagokat igazi zsarnokként ugráltató, szabadidejében papagájokat nevelő "kishitler") egyben panziót is üzemeltetett, úgy döntöttünk, az érkezés és az indulás napjaira szobát veszünk ki, a köztes napokat pedig autóban fogjuk kibekkelni, bejárva a papillon mindkét "szárnyát".
Az erősen hegyvidéki jellegű nyugati sziget (a Basse-Terre), valamint a dimbes-dombos keleti sziget (a Grande-Terre) egyaránt vulkanikus működés eredménye, az eltérő arculat mindössze a különböző életkor számlájára írható. A Basse-Terre elsősorban a dús növényzet, az 1.467 méter magas Soufrière vulkán és a számos vízesés miatt érdekes.
A szigetegyüttes keleti szárnya, a Grande-Terre inkább a nagyszerű partszakaszok miatt kedvelt a turisták körében. Pálmafák és azúr tenger mindenütt, viszont a homok itt is csak a fotókon fehér.
A lenyűgöző strandok mentén kígyózó üzletsorok, éttermek mögött azonban a helyiek fából tákolt viskóival találkozunk. Érdekes jelenség, nem is igazán tudtam hova tenni ezt. Ellenben a pepita temető határozottan tetszett.
Kirándulásainkat úgy szerveztük, hogy nap végére mindig Pointe-à-Pitre közelébe érjünk vissza. Higiéniai és egyéb teendőinket ugyanis a szomszédos
Le Raizet nemzetközi repülőtéren végeztük el. Autós nomádként persze nem csak a reptér alapvető szolgáltatásait használtuk ki. Esténként titokban az Air France Wi-Fi hálózatán lógtunk, éjjelente pedig a VIP parkolóban hajtottuk álomra a fejünket (persze engedély nélkül, belógva).
Terminál életérzés volt a javából! A fürdést általában egy tusolóval ellátott közeli strandon oldottuk meg, ahol a homokos fövenyen esténként még capoeira órákat is láthattunk a helyiek előadásában.
A már-már giccses tengerpartok szigetét a
L'Express des Iles nevű társaság katamaránján hagytuk el. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez az út életem eddigi legrosszabb hajós élménye volt.
A bennünket szállító
Austal Silver Express típusú katamarán ugyanis 360 utas és 10 autó szállítására képes 38 csomós (70 km/h!) sebesség mellett. Ezzel a tempóval persze jó időben semmi gond nincs. A baj akkor kezdődik, ha pechünk van, és a tenger aznap vadul hullámzik. Nekünk márpedig pechünk volt! Bár a rossz időjárásra való tekintettel a kapitány valamelyest visszavett a tempóból, a hajó orra még így is mintegy négyméteres amplitúdóval szelte a habokat. Képzeljenek el egy kiszámíthatatlanul imbolygó és recsegő hajótestet, hozzá bizonyos időközönként kihagyó világítást, sikoltozó és öklendező utasokat, akik közül nem egy az orvosi szobában végzi. A hullámvasút mókás dolog néhány percig, hat óra viszont az ilyesfajta ingerből elképzelhetetlenül sok. A
Dominikai Közösséget** és
Martinique szigetét is érintő utazás elején komoly aggályaim voltak a katamarán életképességét illetően. Néhány órával később ez a félelem szerencsére alábbhagyott, így már csak az émelygő gyomorral és a tompa fejfájással kellett megbírkózni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire rázós lesz a vízi expressz. Sötétedésre érkeztünk meg Szt. Lucia szigetére, de a rosszullét csak reggelre múlt el nyomtalanul.