2008.10.17. Cancún, avagy búcsú Mexikótól

Megjegyzés: A kubai internetproblémák okozta kapkodásban az alábbi cikk eredeti verziója sajnos igen összecsapottra sikerült. Nem szokásom már megjelent posztokat átszövegezni, ezúttal viszont meg kellett tennem. Kedves olvasók, frissítsék fel emlékezetüket a szebb, jobb, polírozottabb verzió átfutásával, hiszen hamarosan jön a folytatás!

Cancún felé félúton még beugrottam megnézni Chichén Itzá romjait, mely az eddigi turistacsalogató látványosságok közül messze a legleny?göz?bbnek bizonyult. A prehispán várost nem érdemtelenül választották be 2007. július 7-én a világ hét új csodája közé.


A nézel?dés okozta örömbe azért némi üröm is vegyült: egy hirtelen jött trópusi es? révén minden látogató b?rig ázott, nekem még az alsógatyámból is csavarni lehetett a vizet. Miközben próbáltam magam újra emberi formába varázsolni, arra lettem figyelmes, hogy egy leányzó mellettem a Blackberryjébe bújva igencsak pityereg. A felajánlott zsebkend?nek megörül? francia lányról kiderült, hogy munkaügyben jött Mexikóba, és a hétvége szabadságát kihasználva éppen Cancún felé tart. Egy kávé mellett megbeszéltük, hogy a tengerparti városban pár órával kés?bb ismét találkozni fogunk.

Mexikóban különböz? kategóriájú buszokra lehet jegyet váltani az utazások el?tt. Én az eddigi, igen hosszú szakaszokon mindig a drágább (els?osztályúként, vagy prémium kategóriásként hirdetett) járatokkal utaztam, most viszont kíváncsiságból másodosztályú jegyet vettem. A jegypénztárnál mondták, hogy nem kéne, de nem hagytam magam lebeszélni. Gondoltam is magamban, hogy ha gyermekkoromban Ikarussal el tudtunk zötyögni Londonig, meg Barcelonáig, akkor talán ezalatt a négyórás út alatt sem lehet gond.

Nos, utólag az olcsóbb jegy megvásárlása jó döntésnek bizonyult. Így legalább kaptam egy kis ízelít?t a vidéki mexikóiak utazási szokásaiból. A gyakorlatilag minden bokornál megálló járatra egyre több fiatal párocska szállt fel, hónuk alatt álalában egy-két poronttyal. Az út felét?l már gyerekzsivalytól volt hangos a busz, a rosszcsontok nem csak a fejtámlákat, de még a fenti csomagtartókat is meghódították.


A zsibvásárra hasonlító buszra kés?bb még felkeveredett egy tortillaárus asszony, néhány népviseletbe öltözött öreg néni, meg egy üres Clearwater palackokkal zörg? bácsika is. Az el?írt menetid?nél jóval tovább tartó út során számos falvat érintettünk, melyek utcaképe bizony több, a nemzeti jövedelem egyenl?tlen elosztásával foglalkozó újságcikket igazolni látszott. A falusi Mexikó nyomorából a csillogó Cancúnba megérkezni így meglehet?sen ambivalens érzés volt.

Maga a városközpont nem túl extra, a nagyobb villanást csak a belvárost elhagyva, a hotelzónába érve tapasztalja az ember. Itt nyoma sincs a falusi szegénységnek, szállodák tucatjai (kilencven után abbahagytam a számolást) várják a vastag pénztárcákkal érkez? külföldi turistákat. Az én világ körüli utazásom szerény költségvetését is gyorsan el lehetne itt tapsolni, f?leg, ha az ember a Luxury Avenue üzleteiben kezdené a vásárlást. Egy teljes mértékben a szórakoztatásra épül? világot képzeljünk el, jól ismert nemzetközi nevekkel, eleganciával, luxussal körítve. A hotelzóna nagyjából így fest fentr?l, szép id? esetén.


Mivel a Chichén Itzában megismert francia lány (a neve legyen mondjuk Roxanne) is a hotelzónában lakott, rövid ideig én is élvezhettem egy igen elegáns hotel vendégszeretetét. Cancúnban egyébként nyolc szállodában dolgozik Les Clefs d'Or min?sítés? concierge, ebb?l egy a Ritz-Carlton alkalmazottja. Vicces módon ?t Noriko Yoshimurának hívják (motoros szív megdobban)!

A következ? pár napban sok érdekesség nem történt. Próbáltam kifogni néhány kevésbé felh?s órát és süttetni a hasam a Karib-tenger partján. Egy ilyen láblógatós napon ismerkedtem meg , az Egyesült Államokban él? kínai származású leányzóval, akivel a nap hátralév? részében még nekiálltunk felfedezni a környékbeli strandokat. Érdekes módon a legtöbb szálloda el?tt számos szikla van a parton, az igazán tökéletes fehér homok csak a legmen?bb helyeknek adatik meg.

Mivel az amerikai látogatók aránya Cancúnban közel 80% egy szezonon belül, talán nem meglep?, hogy itt még Mexikóvárosnál is több benzinzabáló verda járja az utcákat (érdekességként: egy liter benzin mindössze 100-120 forint között mozog).

Október 15-én délel?tt azonban el kellett hagynom a tacók, tortillák, torták és quesadillák országát, hiszen a Kubába tartó gépre még Mexikóvárosban megvettem a jegyet (sajnos utóbb kiderült, hogy jóval drágábban, mint azt a cancúni nepperekt?l lehetett volna). Az ellopott emigrációs papírok, a turistavízum és az általam vásárolt egyirányú repjegy miatt a becsekkolás igazi tortúrává vált. Ha nem kellett hat különböz? sorban várakoznom, akkor egyben sem. S?t, az egész procedúra végén alibib?l még kellett vásárolnom egy Havanna-Cancún jegyet is, a szigorú kubai bevándorlási szabályok miatt.

Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Fokker 100-as gép nem csak térben, de id?ben is vissza tud repíteni valamelyest.

A Havanna utcáin közleked? amerikai rock'n'roll verdák, valamint az UAZ-ok, Zsigulik, ZIL-ek és Moszkvicsok együttesen szürreális hangulatot árasztanak. Gondolták volna, hogy itt még oldalkocsis IZS-t is látni? Képzeljék el (vagy id?sebb olvasóink emlékezzenek vissza), hogy milyen is lehetett (volt) a legvidámabb barakk nyaranta a '70-es években a Balaton partján. Ehhez még adjanak hozzá temérdek rumot, latin zenét, meg csinos, csokibarna, csodaszép lányokat. És akkor még mindig csak közelítjük az itteni valóságot.

Sajnos Kubában az internet-elérés meglehet?sen ritka, ahol pedig van, ott különösen lassú, ráadásul drága is. Emiatt adásunk az elkövetkezend? két hétben igencsak akadozni fog.