2008.10.17. Meridában

Az egész napos bóklászást követ?en jól esett kicsit megpihenni Palenqe f?terén a szürkület beköszöntével. Mivel a helyiek a központban esténként (még munkanapokon is) zenés mulatságot tartanak, akadt látnivaló b?ven. Összegy?lt a város apraja-nagyja, ment a szocializálódás, ismerkedés, esetenként még a is megtáncoltatták a fiatalabb lányokat.

Nem sokkal kés?bb azonban ott kellett hagynom ezt a színes forgatagot, hiszen indulnom kellett Meridába. Az éjszakai buszra várva fotóztam , amely néhány igazán kellemetlen, helyben is el?forduló fert?zésre hívta fel a figyelmet. Szerencsére az indulásig már nem volt túl sok id?m a b?rleismaniázis, a Chagas-kór, vagy a Dengue-láz tüneteinek tanulmányozására. Újabb zötyköl?dés következett, ám ezúttal a kilenc órás menetid? meglep?en gyorsan eltelt. Hajnalban Meridába érve a buszterminál közelében sikerült egy korrekt hostelt találnom, majd kis pihen?t követ?en nyakamba vettem a várost.


Palenquehez hasonlóan itt is trópusi melegben jártam az utcákat, melyeket városszerte számokkal különböztetnek meg (rendes neve talán csak a legnagyobbaknak van). El?ször is egy gyors elemcserével megoldottam a rakoncátlankodó óra problémáját, majd meglátogattam a hely f?terét és a közeli San Idelfonso katedrálist, amit állítólag szétbontott piramisok köveib?l spanyol hódítók építettek. Érdekes módon a város közel 1,6 millió lelket számlál, látnivalókban viszont meglehet?sen szegény.

A f?téren teljesen nyilvánvalóvá vált a helyi közvetít?k stratégiája: leszólítani a turistát (ismertet?jegye: 170 centinél magasabb), megtippelni honnan jött (nekem f?leg "Hollanda!"), mondani néhány városnevet az országból, aztán már csábítani is a kuncsaftot a sisalból készült Panama-kalapokat árusító üzletek felé. Felt?nt, hogy a mexikói nepperek el?szeretettel használnak Macska-jaj aranyfogakat és más egyéb, fémes hatású fogpótlókat. Az üzletek kínálata is meglehet?sen vegyes, patikában ugyanúgy lehet kapni élelmiszert, mint hiradástechnikai szaküzletben motorkerékpárt.

Épp a f?téri parkban ücsörögtem, amikor mellém ült Peter, a Meridába települt chicagoi nyugdíjas. Mint azt t?le megtudtam, a jó közbiztonság, valamint a roppant kedvez? árszínvonal rengeteg hozzá hasonló amerikai nyugdíjast csábít át az államokból (részben ezért is növekszik dinamikusan a helység lakossága, rengeteg a betelepül?). Peternek nem kell túl stresszes életet élnie a mexikói városban: kéthetente egyszer húz órát (azt is csak a keddi amerikai reggelik miatt), napközben kávézgat a parkban, elnyal egy fagyit, hobbiból fotózgat, vagy nagy ritkán leugrik a tengerpartra. Elmondása szerint két éve él Meridában, de Mexikóvárosig még nem sikerült eljutnia... T?le hallottam azt is, hogy a mexikóiak igencsak kedvelik a függ?ágyakat, melyekb?l akár kétszemélyes változatot is használnak.

Beszélgetésünk során a parkban pezsgett az élet, mariachik zenéltek, a léggömbárustól a mutatványosig mindenki felvonult.


Egy jó mexikói bagettel, valamint egy kit?n? riszes fagyival a gyomromban azonban visszavonulót kellett fújnom, hiszen másnap korán reggel indultam az amerikanizálódott Cancún felé.