2008.10.03. Ember tervez...

Pedig még a házunk el?tt nyarvogó kóbor macskát is megetettem az indulás el?tti napon. Gondoltam, a jótett majd csak visszaköszön valahol, és talán nem ér kellemetlen meglepetés rögtön az utazás elején.

Alapvet?en két rossz dolog történhet egy repül?út során: vagy nem érkezik meg a csomagunk, vagy nem érkezünk meg mi magunk sem. Velem szerencsére csak az el?bbi esett meg. De miel?tt elmesélem a részleteket, ugorjunk vissza egy kicsit az id?ben.

Egy Belsize Park közeli hostelben töltöttem ugye azt az egy londoni éjszakát, amit a Wizz Air esetleges csúszása miatt építettem be a menetrendbe. A hostel engem a Waczak szállóra emlékeztetett, rengeteg fiatal volt ott a világ minden tájáról, folyamatosan jöttek-mentek a vendégek, de sokan ismerték is egymást (van aki ott lakik már hónapok óta, és oda jár a postája is). A kellemes környezetr?l készítettem is fotót, íme.


Ébredés és kijelentkezés után a közeli bolt el?tt még toltam egy csirkés szendvicset, aztán nekiálltam kimetrózni a reptérre. Bár London tömegközlekedése nem olcsó, az ember cserébe olyan színvonalú szolgáltatást kap, amit?l inkább vendégnek, mintsem utasnak érzi magát (Imi, Londonban csak tizenegy metróvonal van! Ferike kamuzott!). Ennek ellenére így is közel másfél óra volt, mire kijutottam a Heathrow reptér ötös termináljára.


Küls?leg minden pöpecnek látszott, csilli-villi bels? tér és udvarias segít?k fogadtak, úgy éreztem, megtaláltam a légiközlekedés amerikáját. Aztán nem sokkal kés?bb pont az én csomagom feladásakor romlott el a regisztrációs rendszer. De ekkor még nem gyanakodtam semmire, a hátizsákot átvették t?lem, aztán kezdetét vette a vártnál sokkal hosszabb ideig tartó átvizsgálás. A beszállókapu 13:40-es zárása el?tt két perccel sikerült is megérkezni a géphez, úgyhogy az utolsók között még be tudtam slisszanni a Jumbo gyomrába.


A tervek szerint tizenegy órás útból végül tizenkett? lett, a beszállás után valami miatt még egy órán keresztül a reptér aszfaltján dekkoltunk, így csak déután három körül tudtuk elhagyni a világ tipográfiai szempontból talán legizgalmasabb f?városát. Felszállás után aztán az el?ttem lév? ülés támlájába épített multimédiás cucc is bedöglött (szerencsére ezt egy órával kés?bb orvosolták a kollégák). A felszolgált ebéd és vacsi egyaránt ízletes volt, a kett? közötti id?t f?leg filmnézéssel múlattam (Szex és New York - kicsit bugyutára sikerült, pedig szerettem a sorozatot; Get smart - egy-két hangos felröhögést kívánó poéntól eltekintve felejthet?; Forrest Gump - a már jól ismert, felh?tlen szórakozás). Az út során Labrador felé repültünk, majd át a Nagy-tavak és Chicago felett, ahonnan végül megcéloztuk Mexikóvárost. A leszállás egész fájdalommentes volt, eltekintve a szárnyvégeken vadul himbálódzó Rolls Royce turbinák látványától. A világ legnagyobb városába helyi id? szerint este nyolc körül érkeztünk meg (a kivilágított város látványáról egy külön bejegyzésben még ejtünk szót). A feketeleves csak a csomagfelvételkor következett: az üresen kígyózó futószalagot látva hamarosan bemondták, hogy a fél bagázs (ez a Boeing 747-400 esetében közel kétszáz embert jelent!) csomagja nem jutott fel a gépre, tehát (figyelem, hatásszünet) nincs itt.

Néhány "ezt nem hiszem el" után megtudtam azt is, másnap nem jön gép ide Londonból, tehát a hátizsákom leghamarabb pénteken, vagy a hétvégén érhet ide. További jó hír, hogy a csomag vélhet?en még Londonban van, de az is lehet, hogy tévedésb?l felrakták mondjuk egy Szingapúri gépre. Nem gondoltam volna, hogy a cipekedés ilyen gyorsan megsz?nik problémának lenni.

A baj persze összekovácsolja az embereket, így csomag, szállásfoglalás, és spanyol nyelvtudás hiányában összeismerkedtem pár hozzám hasonlóan szerencsétlenül járt fiatal utassal: köztük volt Portia (ejtsd: "Porsa"), a kiváló mango lassit készít? bangladesi-angol lány, Vosch, a laza rotterdami utazó, Rose, a munkáját végleg feladó programozó és még egy finn lány, akinek a nevére már nem emlékszem. A sok beszélgetés vége aztán az lett, hogy együtt bemetróztunk a városba és nekiálltunk szállást keresni. Útközben az angoloktól megtudtam, hogy az ötös terminált nemrég adták át Londonban, és mindennaposak a galibák mostanság. A szálláskeresés eredményeként mi Portiával foglaltunk egy kétágyas szobát a katedrális közelében, egy meglehet?sen vidám, nem túl drága, folyamatosan Sziget fílinget pumpáló, tet?teraszos hostelben. Legalább erre jó volt, hogy megetettem a macskát...

Szerencsére a fontosabb dolgok, úgymint útlevelek, számítógép, szemüveg, bankkártyák velem utaztak a fedélzeten, így aggódni nem kell, nagy gond nincs (mondjuk egy váltás ruha így két nap után jól esne).

Holnap nekiállunk feltérképezni, hogy mit is tartogat az idelátogatók számára bolygónk legnagyobb metropolisza.