2010.04.20. Hanoi

Vietnam f?városában, Hanoiban szikrázó napsütés és saigoni pezsgés fogadott. Mivel buszunk a szállodákkal teli óvárosban állt meg, a szobakereséssel nem sokat kellet bajlódnom. Miután kipihentem az éjszakai zötyköl?dés fáradalmait, leadtam egy közepesen büdös pakkot a mosodába, aztán nekiálltam megtervezni a hátralév? néhány nap programját.

El?ször a világ körüli repjegy ismételt módosítását kellett megoldani, melynek id?igényét ― okulva a dzsakartai tapasztalatokból ― nem mertem alábecsülni. A British Airways irodájának felkutatásához az indonéz f?városban több mint négy óra kellett, és a nem kevésbé kaotikusnak t?n? Hanoiban semmilyen jel nem utalt arra, hogy ezúttal sokkal könyebb dolgom lesz. Továbbá le kellett még szerveznem egy túrát a Ha Long-öbölhöz, valamint vennem egy vonatjegyet a kínai határ közelében fekv? Sapa irányába. Meg jó lett volna valamit látni is Hanoiból. És erre az egészre volt körülbelül öt napom.

Az angol légitársaság irodájának felkereséséhez fogadtam egy robogóst, akivel elindultunk a hivatalos weboldalon megadott címre. Sajnos arról nagyon gyorsan kiderült, hogy már nem él, az iroda ugyanis elköltözött. Kérdez?sködtünk egy darabig a környéken, míg végül egy közeli irodaház portása adott nekünk egy tippet. Elgurultunk a megadott címre, de ott British Airways helyett a Lien Viet Bank egyik fiókja állt. Bent szerencsére beszéltek angolul, és segítettek nekem kinyomozni, hogy az angolok épp hol bérelnek irodát a városban. Innen már viszonylag könny? dolgom volt, némi robogózást és tizenegy euró leszurkolását követ?en végeztem is a maradék repjegyek átütemezésével. De hogy ne legyen minden szép és jó, kiderült, hogy az útikönyvem a nagy keresésben véletlenül a bankfiókban maradt. Ugyanolyan könyvet ugyan fillérekért kaphattam volna bármelyik árusnál, a benne lév? jegyzeteket azonban nehéz lett volna pótolni, ezért inkább visszavitettem magam egy mototaxissal a környékre. A zsibvásáros és számomra egyformának t?n? utcákon persze nem sikerült megtalálnunk pont azt a bankfiókot, ami a rekken? h?ségben és a t?z? napon csak emelte a jókedvet. Végül visszamentem a szállásra, hogy a környéken bóklászva ráakadjak ugyanarra a motorosra, akivel a reggeli címkeres? túrát megjártuk. Valójában magam sem hittem a tervben, mégis bejött ― megtaláltam a fószert! Elmagyaráztam neki a szituációt, és mivel ? emlékezett a bankra, délután négyre sikerült is visszaszerezni a könyvet.

Második elintézend?m a túraszervezés volt Vietnam egyik legismertebb látványosságához, a Ha Long-öbölhöz. Bedéék révén elvileg már nálam volt a tudás, mindössze annyi meglepetés ért, hogy ottjártamkor a Vega Travel épp zárva volt. Végigböngésztem én a környékbeli utazási irodák ajánlatait, de szinte mindb?l áradt az átverés hátizsákos orr számára már oly ismer?s, b?zös szaga. Felkészülve a legrosszabbra befizettem egy olcsóbb verzióra, azzal az ideológiával, hogy ha már egyszer úgyis lehúznak, legalább ne bukjak rajta sokat (szerencsére egész jól sikerült a kirándulás, de err?l majd kés?bb). A vonatjegy beszerzése az els? két ponthoz képest már tükörsimán ment: a kínai határ közelében fekv? Lào Cai vasútállomására szóló ül?jegyet közvetlenül a Ha Long-öbölhöz tervezett kirándulás utánra id?zítettem.

Mire mindhárom feladattal végeztem, maradt még nettó egy napom Hanoi megismerésére. Mivel a repjegymizéria során a város küls? kerületeit keresztül-kasul bejártam, ezúttal megelégedtem a belváros olyan nevezetességeinek felkeresésével, mint az Irodalom temploma, a Ho Si Minh mauzóleum vagy a Hoan Kiem-tó. A XI. században épült Irodalom templomában m?ködött Vietnam els? egyeteme, fákkal teli árnyas parkjában kifejezetten jól csúszott az életment? Bia hơi. Ho apó mauzóleumával nem volt szerencsém, mivel a rugalmatlan nyitvatartási id? feszített ütemtervemnek még véletlenül sem kedvezett. A komplexum környékén azért tudtam l?ni pár elgondolkodtató fényképet. A bámészkodást az óváros szívében elhelyezked?, komplett sztorival büszkélked? tó környékén fejeztem be. A Városliget hangulatát idéz? környék egyik éttermében amúgy összefutottam azzal a Kanadában él? penangi sráccal, akivel az egy héttel korábbi Mekong-túrán volt alkalmam megismerkedni. A meglepetés legalább olyan erej? volt, mint a két hónappal azel?tti Kuala Lumpurban, úgyhogy hideg sörök és remek helyi ételek felett hosszasan meg is ünnepeltük.


Amit Saigonról korábban már leírtam, nagyjából igaz Hanoira is: utcai kajáldák tömege, hamisított CD-k és robogók áradata, fülledtség, fergeteges konyha és filléres költségek, már-már ecuadori lépték? gyümölcsáradat (tengeri is), bambuszrudat cipel? rizskalapos asszonyok*, helyenként francia utózöngék, vörösl? lobogók, egypártrendszer, na meg a rendszerváltás lengedez? szell?je. És bár Hanoi Ho Si Minh-városnál jóval kisebb, a tempó és a nyüzsgés ugyanolyan. Hogy nem tudtam ezen a helyen kett?nél több napot eltölteni, azt csak azért nem sajnáltam, mert utazásom soron következ? állomása legalább ennyi izgalmat ígért.