2011.03.30. Kunming és Dali, két meglep?en kellemes város

Az utolsó bekezdés óta eltelt nyolc hónapban nem igazán kapkodtam el a blogírást, de mint József Attila óta tudjuk, dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. A történet most onnan folytatódik, hogy egy brit hátizsákos bonvivánnal együtt betoppantam Kunming városának talán legnormálisabb hosztelébe, a hogyan továbbról viszont halvány fogalmam sem volt.

Szerencsémre a szálláson még az els? este mellém sodort az élet egy dán turistát, aki egy francia utazási iroda megbízásából járt épp az országban, és hozzám képest igazi Kína-szakért?nek bizonyult. Mick helyismerete és gyakorlati tanácsai sokat segítettek az útvonal tervezésénél, úgyhogy egyetlen kiadós reggeli felett sikerült összerakni a következ? egy hónap er?sen cikk-cakkos, feszített menetrendjét. A programba Kína f?bb látványosságainak a felét tudtuk csak belepakolni, de els? látogatásra talán nem is kell ennél sokkal több.

Miel?tt belevágtam volna a nagy kínai körtúrába, ejt?ztem egy napot Kunming árnyas utcáin. A közel kétezer méter magasan fekv?, kellemes klímájú, kimondottan zöld kínai nagyváros tökéletes hely volt az országgal való kezdeti ismerkedésre. Hogy Kína egy, a korábban látottaktól totálisan eltér? ország, már az els? métereken kiderült, ugyanis még az utcatáblákra festett írásjeleket sem sikerült a térképen lév?kkel összepárosítani. Nyilván a sok krix-krax is adott egyfajta csodaország hangulatot az egésznek, de az igazán érdekesek az itt-ott elkapott utcai életképek részletei voltak.


Kunming fás, tiszta utcáin kész felüdülés volt sétálgatni. Figyelgettem miket kínálnak az egymást ér? mozgóárusok, be-bekukkantottam egy-két manufaktúra ajtaján, kerülgettem a hangtalanul suhanó elektromos robogókat (amib?l ráadásul is van), élveztem a kedvez? árú WiFi-s kávézókat és meglep?dtem, hogy a hétvégi bolhapiacon még is lehet kapni. A tavakkal t?zdelt belvárosi parkban csendesen kötöget? kalapos nyugdíjas asszonyok között mászkáltam, fotóztam kínai sakkot játszó öregeket, hátratett kézzel, bambán bámészkodó nagypapákat, százéves muzsikusokat, meg még ezernyi más érdekességet. Délután beruháztam egy Lonely Planet Mandarin phrasebook-ba (biztos, ami biztos), a nap végén pedig elfogyasztottam életem els? dumpling-ját kínai földön. Mennyei volt. Másnap délel?tt leintettem egy taxit (a lehúzós sof?r azonnal be akart forgatni, érdekes útvonalakkal próbálkozva), elverg?dtem a buszállomásra és felszálltam a Dali felé tartó buszra.

Sajnos itt kifogtam egy-két büdösebb utast, és mivel ezen a járaton (vagy Kínában általában?) hely szerinti ültetés volt, nem lehetett a Dél-Amerikában kitanult trükkökkel próbálkozni. Sokat segített viszont, hogy a Kunmingba vezet? kanyargós hegyi szerpentinek helyett ezúttal autópályán suhantunk, f?leg rohamos tempóban épül? lakótelepek között. Volt még egy átszállásos csavar is az odaúton, aminek köszönhet?en egy rövidebb szakaszon ölbe vett hátizsákkal kellett utaznom körülbelül 50x50 centiméter alapterületen, de inkább az volt lényeges, hogy estére végre megérkeztem Dali óvárosának sokszáz éves falai közé.

Dali valami olyasmi Kínának, mint Hội An Vietnamnak. A Ming dinasztia korabeli óváros ?si falai, macskaköves utcái, régi hatású épületei, márvány-, és fafaragó manufaktúrái rengeteg turistát vonzanak ide belföldr?l és külföldr?l egyaránt. A helység nagy vonzereje még az a kulturális örökség is, amely egyrészt az itt él? huszonöt nemzetség tradícióiból, másrészt pedig a város múltjából ered: Dali volt ugyanis Kína egyik kereskedelmi és kulturális kapuja India és Délkelet-Ázsia országai felé hosszú évszázadokon át.


Az egykoron virágzó Dali királyság f?városának mai népszer?ségére nyilván számtalan vendégház, étterem, kávézó, mosoda és szuvenírbolt épít, így az óváros fotogén utcái sokak számára akár visszataszítóan turistásnak is t?nhetnek. Nekem szimplán csak jól esett, hogy olcsó és kiváló min?ség? a reggelire felszolgált tészta, hogy olajozottan tudom intézni az ügyes-bajos dolgimat egy végigbámészkodott nap után, vagy sörözés közben a verandáról lehet figyelni a sok kínai turistát (akik egy francia útitárs elmondása szerint még az ötcsillagos szállodában is simán beleköpnek a medencébe harákolás után).

Mivel Dali óvárosa az Erhai-tó mellett, a Cangshan-hegység lábánál, közel kétezer méteres magasságban fekszik, klímája májustól egészen október végéig es?s. A magashegyi monszun hátrányaiból nekem b?ven kijutott, így a Cangshan hófödte csúcsaiból, a csillogó hegyi patakokból és az Erhai smaragdzöld színéb?l túl sokat nem láttam. Cserébe viszont sikerült többször is alaposam elázni a bérelt robogón.


Utolsó nap elgurultam a néhány kilométerre lév? Chongsheng buddhista pagodáihoz, melyek a Tang dinasztia korában épültek és mára Dali egyik szimbólumává váltak. A horribilis belép? láttán viszont inkább úgy döntöttem, hogy csak körbemotorozom a hegyoldalba épült monumentális parkot és be-bekukkantok az erre alkalmas helyeken. Próbáltam még tenni egy nagyobb kört az újváros irányába, útba ejtve más nevezetességeket, de a szakadó es?ben egy id? után nem er?ltettem tovább a motorozást, leadtam a gépet a kölcsönz?ben és váltottam egy buszjegyet Lijang felé.