2009.07.02. Ötórai tea és egy falatnyi Kína

A rendelkezésre álló id?keretet elnézve egy percig sem volt kérdéses, hogy Malajzia Borneón elterül? részére ezúttal nem fogok tudni eljutni. Márpedig az ázsiai térség legnagyobb trópusi ?serd?állományával rendelkez? Borneót minél el?bb meg kellene látogatni, ki tudja ugyanis, hogy az ott zajló nyakló nélküli fakitermelés és pálmaültetvény-telepítés mikor tünteti el végleg a természetes növénytakarót, és vele együtt az olyan kihalásra ítélt fajokat, mint például az indiai elefánt, a szumátrai orrszarvú vagy a ködfoltos párduc.


Amikor a Malajziára szánt maradék pár nap útvonaltervét kellett kiókumulálni, Borneóról lemondva tehát a Maláj-félszigeten fekv? országrészre koncentráltam. A Taman Negara nemzeti parkot csak úgy vállaltam volna, ha van rá legalább négy-öt szabad napom (a százmillió éves ?serd?t, a dzsungelben él? Orang Asli népcsoportot, valamint a gazdag él?világot sietve nem is érdemes felkeresni), a Maláj-félsziget pálmafás keleti tengerpartja Polinézia után még a tradicionális maláj kultúra ellenére sem volt eléggé vonzó, Melaka és környéke pedig KL után nekem már backtracking lett volna. Lusta utazó módjára végül a két legnépszer?bb, egyébként is útba es? megállót választottam: Cameron Highlands és Penang szerencsére tökéletes döntésnek bizonyult.


A Kuala Lumpurtól északra fekv? Cameron Highlands a hegyvidéki lokáció miatt Malajzia egyik legkellemesebb klímájú régiójának számít. A gatyarohasztó malajziai meleget és a gyarmatosítés okozta fáradalmakat itt kipihen? britek anno arra is rájöttek, hogy a hegyvidék lejt?i tökéletesen alkalmasak a kor egyik értékes árucikkének, a teának a termesztésére. A jövedelmez? ültetvények és a kedvez? id?járás révén a régió a történelem során nagy népszer?ségre tett szert, és lényegében ma is ebb?l a két dologból él.

Bár a trópusi melegb?l kiszakadni vágyó, jellemz?en belföldi turisták a környék útjait szegélyez? show-elemeket (pillangóparkot, eper-, és orchideakertet, rózsavölgyet) is imádták, én igazából csak a hihetetlenül zöld teaültetvényekt?l aléltam el. A kopottas kordbársonyra emlékeztet? növénytakaró burkolta hegyoldalakat ismét bérelt robogóval jártam be, és persze a nap végére ismételten sikerült b?rig áznom. A hirtelen lezúduló es? azonban mit sem vont le a mesebeli látvány élvezeti értékéb?l: néha úgy éreztem, hogy rátaláltam a Megyére, ahol egy sarkon akár még Zsákos Frodó is szembejöhet. A régió természetesen számos trekkinglehet?séget kínál, amire már csak a méteresre megnöv? Rafflesia kerrii miatt is érdemes benevezni.


Cameron Highlands után a Maláj-félsziget északnyugati csücske felé vettem az irányt. Penang központjába eléggé kés?n érkeztem, így aznap egy rendes szálláson kívül másra már nem nagyon vágytam. Korai volt az örömöm, amikor a kínai negyed egyik vendégházában az ágyra dobtam a hátizsákom, a beígért szolgáltatások közül ugyanis egyik sem m?ködött (de még az olyan alapvet? sem, mint az elektromosság). Alternatívát szerencsére gyorsan találtam, a keresési folyamat során pedig arra is rájöttem, hogy a szobáztatással foglalkozó kínai vállalkozók között azért meglep?en buta és értetlenked? egyedek is akadnak.

Penang története nagyjából 1786-ban kezd?dött, amikor Sir Francis Light behajózott a sziget kiköt?jébe. Az uralkodó szultánnak katonai védelmet, a szultán lányának pedig örök h?séget ígér? hódító addig-addig ügyeskedett, hogy a sziget végül a britek ellen?rzése alá került, akik aztán innen próbáltak meg minél több borsot törni a f?szerkereskedelmi útvonalakat akkoriban domináló hollandok orra alá. Penang f?városa, Georgetown 1969-ig szabadkiköt?ként m?ködött, a pezsg? és virágzó település pedig mágnesként vonzotta a világ minden tájáról ideérkez? szerencsevadászokat. A brit birodalom összeomlását követ?en is prosperáló olvasztótégely mára Malajzia legs?r?bben lakott régiójává vált, ráadásul az egyetlen olyanná, ahol a többség kínaiakból áll. Penang ma a high-tech elektronikai ipar mellett f?leg a turizmusból él, ami tekintve a történelmi múlt remek építészeti-kulturális-kulináris egyvelegét, valamint a sziget természeti adottságait, egyáltalán nem meglep?.


Bár Penangban a statisztikák szerint közel ugyanannyi maláj él mint kínai, Georgetown inkább kínai városnak t?nt. Kínai volt az épületek és az arcok többsége, az indiai negyed mennyei éttermeit leszámítva pedig kínaiak voltak a vendégl?k is. Penangból származó ismer?söm szerint Georgetown már csak azért is jobb hely Kuala Lumpurnál, mert nincs jelen oly er?sen az az érdekellentét, ami a f?városban a politikai hatalmat gyakorló malájok és a gazdaságot kontrolláló kínaiak között feszül (erre nyilván az lehet a magyarázat, hogy Penangban minden az utóbbiak kezében fut össze).

Egy gondolat erejéig visszatérve az imént említett kínai vendégl?khöz: sosem fogom elfelejteni azt a kerthelyiséges kajáldasort, ahol a középkorú és olykor-olykor táncra perdül? kínai vendégsereg el?tt a n?i el?adóm?vész úgy énekelte el minden este az I hate myself for loving you-t, hogy abba még Joan Jett is beleborzongott volna. A Love Lane (félreértés ne essék, ez nem a helyi Rákóczi tér) közelében fekv? helyen egyébként visszatér? vendégnek számítottam, egyes penangi ételkülönlegességeket ugyanis képtelen voltam megunni. Megmondanám a nevüket, de sajnos sokukkal csak úgy voltam, mint Juhász Gyula a szerelemmel: "nem tudom mi ez, de jó nagyon".


Továbbutazás el?tt egy bérelt robogóval még felugrottam a Penang-hegy lábához, ahonnan félórányi fogaskerek?zés után egész kellemes panoráma nyílt a sziget északi részére. Odafentr?l két dolog volt igazán szembet?n?: egyrészt az, hogy Malajzia más városaihoz hasonlóan Georgetown is rohamosan fejl?dik, másrészt pedig az, hogy Penang nemzeti parkjai és homokos tengerpartjai megérdemelnének egy alaposabb kivizsgálást. Erre azonban nekem már nem maradt id?m, sz?k és kényelmetlen mikrobuszunk ugyanis aznap délután négykor indult útnak északra, a thai határ felé.