Egy nagyobb lélegzetvételű túra gondolata már évekkel ezelőtt, a főiskola befejezése után felvetődött bennem. 2003. nyarán történt, hogy egy kolléganőm mutatott nekem néhány elektronikus levelet, melyeket világutazó ismerősétől kapott életjel és beszámoló gyanánt. A srác színes leírásait olvasván nekem is kedvem támadt az utazáshoz, ennél tovább azonban (akkor még) nem jutottam.
Nem sokkal később a neten kóborolva teljesen véletlenül ráakadtam Sárecz Iván honlapjára. A közel négyszáz napos földkerülésnek emléket állító
Ahogy érzed... weboldal leginkább a hangulatával fogott meg, egy-egy sűrűbb nap után jó volt belelapozni a részletes élménybeszámolókba és eljátszani a teljes szabadság lélekemelő gondolatával. Az ábrándozáson kívül nekem akkor még többre nemigen futotta, bankszámlám aktuális egyenlegére pillantva be kellett látnom, hogy az én "nagy kalandom" ideje egyelőre nem érkezett el.
A rákövetkező években a figyelmem egész másra (párkapcsolatokra, szakmai fejlődésre és egyebekre) irányult, a mehetnék pedig a külföldi munkavállalás gondolatában nagyjából ki is merült. Egy
németországi GP alkalmával aztán megismerkedtem egy olyan fiatalemberrel, aki Azerbajdzsántól Kínáig és Mexikótól Új-Zélandig már sokfelé járt a világban, a tapasztalatokról pedig rendszerint csillogó szemekkel számolt be a haveri összeröffenések során. Ismeretségünk Kovaxszal hamarosan barátsággá mélyült, a jópofa sztorik hatására pedig az utazás gondolata a fejemben - bár kicsit eltérő koncepcióban, de - újból erőre kapott.
Egy csúnya
motorbalesetből felépülve 2007. márciusában már javában toltam a korporét világ szekerét, amikor a Suematra néven publikáló blogger rendhagyó döntéséről Orosz Péter
közleményt adott ki. Az irigylésre méltó szabadságon morfondírozva végül arra a következtetésre jutottam, hogy egy hasonló pauza az én életembe is simán beleférne, az értékes hónapokat azonban lébecolás helyett valami izgalmas dologgal kellene kitölteni. Egy kedvező ajánlat csábításának engedve Zsuzsa időközben visszament dolgozni, nekem pedig néhány egymást követő húzósabb projekt után, 2007. decemberében harminc nap jól megérdemelt pihenés következett.
A nagy karácsonyi bejglizabálás környékén volt lehetőségem először alaposabban szemügyre venni Imecs Orsolya és Bede Márton
utazós blogját. Ázsiai expedíciójuk élményeit olvasgatva szemeim előtt szép lassan egy világ körüli utazás halvány képe kezdett kirajzolódni, persze számos fekete folttal és ezernyi kérdőjellel egyetemben. Mennyibe kerülhet egy ilyen út? Vajon ehhez fel kell mondanom, vagy létezik más megoldás is? Mikor tudnék, és mikor lenne érdemes elindulni? Hogyan fogadná a család? Mire van szükség egy ilyen kalandhoz? És még megannyi kérdés, melyekre 2008. január elsején magam sem tudtam a választ.
Forrás: Ahogy érzed..., Milestone.hu, Suematra, Khívától keletre
Kilenc hónappal később azonban már kész útitervvel és teletömött hátizsákkal várakoztam a Ferihegyi reptér 1-es terminálján, várva a londoni Wizz Air gép hajnali indulását. Hogy mi történt a két időpont között a felkészülés során? Hamarosan kiderül.