2009.04.29. Breakerz in Byron Bay

Sydney el?tti utolsó megállóm Byron Bay-re esett. Annak ellenére, hogy a Földet egykoron megkerül? hajós nevét visel? falucska igencsak kedvelt desztinációnak számít a turisták körében, lakossága még a hatezret sem éri el. Anyagiakban itt sincs hiány, a megérkezés perceiben Ducati 1098R-t ugyanúgy sikerült spottolni, mint Aston Martin DB7-et.

A buszjeggyel együtt foglalt szállásra gyanútlanul érkeztem, ami viszont ott fogadott, túl tett még a világ legerkölcstelenebb bordélyházain is. Azzal a különbséggel, hogy itt nem n?k riszálták magukat, hanem a hullámlovas szubkultúra díszpintyei. A sz?rös hörcsögök szörfös köcsögök forgataga láttán bennem az a konklúzió csapódott le, hogy a legtöbben a sport köré épült felhajtás miatt veszik meg az els? deszkát. Sorolok is néhányat a fejekben lév? eltévelyedett elgondolások közül.

• Álló szörfdeszka mellett ánuszig letolt bermudában feszíteni a strandon = men?.

• Belvárosban hónalj alatti szörfdeszkával reggelt?l-estig szambázni = men?.

• Hónaljban képzeletbeli dinnyéket cipelni, tüd?t teleszívni és leveg?t nem kifújni = men?.

• Folyamatosan úgy vonulni, mintha mindenki bennünket nézne = men?.

• Surfer dude-okkal bratyizni, másokat látványosan megvetni = men?.

• Agysejteket és szinapszisokat növeszteni, valamint sörösüveget letenni = nem men?.

• Esténként nem melegnek öltözni és nem ájulásig piálni = nem men?.

Érdekes módon a hullámokat rendesen meglovagolni alig néhányuk volt képes. A legtöbben már öt-tíz méter után lepottyantak a deszkáról és úsztak vissza a kiindulási pontra, ami valljuk be, egy egészséges elméj? ember számára ritkán lehet hosszú ideig szórakoztató. Egy-egy session alatt nem is töltöttek túl sok id?t a vízben; gondolom ?k is megkönnyebbültek, amikor kijöhettek a hullámok közül és mehettek vissza pózolni a dekoltázst süttet? turistalányok elé. Értem én, hogy a trendi életforma látszatához néha a vízbe is be kell menni, de hát mit tegyünk, ez egy ilyen hülye sport.

A teljesség kedvéért el kell mondjuk, hogy a szörfös fiúk többsége jól néz ki, err?l nem érdemes vitázni. Ausztráliában viszont aránylag kevés a szép lány (a magyar felhozatalhoz szokott szemnek legalábbis), így ott az a furcsa helyzet áll el?, hogy a telivér hölgyek leszakadt állkapcsokkal bámulják a színes deszkákkal parádézó fiatalembereket, akik hímringyó módjára rázzák a szeméremig letolt térdnadrágokat, miközben "What's up, bitch?" felkiáltásokat intéznek az ezen jókat kuncogó n?nem? közönség felé. Érthetetlen!

Ett?l a feje tetejére állított világtól én igyekeztem minél távolabb kerülni, így a rendelkezésemre álló szabadid?ben strandolás helyett inkább a Cape Byron világítótoronyhoz gyalogoltam el. Történt még, hogy este megismerkedtem néhány holland turistával, akikkel végül egy helyi diszkóban kötöttünk ki. Csodák éjszakai szórakozás terén nyilván nincsenek, Ausztráliában is ugyanaz a sz@r van, mint odahaza, újdonságnak talán csak a Slap the goon! kultúrát mondanám. A nyilvános drogelosztóként m?köd? közeli hippifaluba, Nimbinbe én nem jutottam el, valahogy nem éreztem a csábítást, hogy felszálljak a valamelyikére.


Byron Bay-b?l este indultam tovább Sydney-be. A tizenkét óráig tartó buszozás Dél-Amerika negyvenes szakaszai után pikk-pakk elröppent, bár a mellettem látványosan szenved? ausztrál egyetemista err?l biztosan másként nyilatkozna. A vezetési id?ket érdekesen szabályozó ausztrál jogszabályok miatt kétóránként harminc percet kellett pihennünk, aminek köszönhet?en az utazóközönég nagy része nem tudott rendesen aludni. Engem viszont ez már cseppet sem zavart, zenehallgatással és benzinkutakon vásárolt csokis fánkokkal ütöttem el az id?t.