2009.04.27. Hátizsákkal Brisbane-ben

Az indulás el?tt sokan kérdezték t?lem, hogy hol fogok majd aludni út közben, hogyan tisztítom majd ki a ruháimat, és egyáltalán, hogyan m?ködik ez az egész utazósdi. Nos, akik nem járatosak a hátizsákos utazás világában, azok az alábbi írás elolvasásával kaphatnak egy kis ízelít?t a backpacker-mindennapok rutinszer?en ismétl?d? gyakorlati teend?ib?l.

Nézzünk mondjuk egy viszonylag problémamentes esetet, az ausztrál megérkezést. Miután leszállt a gépem Brisbane repterén, begy?jtöttem az acélhálóba csomagolt hátizsákot, majd türelmesen végigálltam a sort az emigrációs ügyintéz? ablaka el?tt (vízumot itt külön már nem kellett igényelnem, mivel azt még otthon, az indulás el?tt elintéztem). Valami miatt gyanús lehettem nekik, mert félrehívtak, és mindenféle kérdésekkel kezdtek zaklatni a világ körüli utazás kapcsán. Miután nem találtak fogást a mondókámon, elengedtek. Következett a csomagvizsgálat, ahol szintén megtaláltak, és eddig sehol nem tapasztalt módon kipakoltatták velem az egész zsákot. Rövid vita következett arról, hogy a sokfunkciós bicskámat miért nem tüntettem fel a vámpapír "Weapons & firearms" rovatában, de miután megértették, hogy az eddig meglátogatott tizenöt országból tizenötnek ezzel semmi problémája nem volt, ?k is továbbengedtek.

Hamarosan a nemzetközi terminál érkezési várójában találtam magam, ami meglep?en kihaltnak t?nt. Szegényebb és kevésbé civilizált országokban ilyenkor általában letámadja az embert egy vérszomjas, taxisokból, túraszervez?kb?l és pénzváltókból álló horda, itt azonban semmi ilyen nem történt (a horda rohamait fél év utazás után már meglep?en gördülékenyen kezelem, de err?l b?vebben majd az indonéz kalandok taglalásakor). Mivel mit sem tudtam az ausztrál dollár és amerikai dollár átváltási árfolyamáról (költségeimet ez utóbbiban vezetem), a pénzváltók táblázataiból tájékozódtam. Az egy napra saccolt költségek és az eltölteni kívánt napok száma alapján nagyjából megbecsültem, mennyi helyi valutára lesz szükségem az elkövetkezend? két hétben (ezt jó el?re tudni, hiszen a készpénzfelvét külföldön nem olcsó mulatság), majd egy ATM-b?l magamhoz vettem a szükséges összeget. Következett a szálláskeresés néha könny?, néha azonban sok fejfájást okozó procedúrája.


Én általában csak er?sen túllátogatott helyeken foglalok el?re (mint például El Calafate vagy a Húsvét-sziget), egyébként rugalmassági és lustasági okok miatt inkább az utolsó pillanatra hagyom a választást. Ha az embernek van egy használható útikönyve (mondjuk egy Lonely Planet vagy egy Rough Guide), akkor vagy abból csemegézik, vagy rábízza magát a helyben elérhet? ajánlatokra, amik kulturáltabb helyeken egy információs pont formájában, egyébként pedig a már említett pénzéhes horda képében jelennek meg. Soha nem találnák ki, hogy Brisbane ezek közül melyikez tartozik. Az aucklandi reptérhez hasonlóan itt is külön szeglet van a szállás-, bérautó-, és étteremhirdetések számára, ahonnan ráadásul ingyenes(!) telefonokon keresztül azonnal foglalhatunk is. Mivel Ausztrália nem az olcsóságáról híres, eltartott egy ideig, mire sikerült találnom egy viszonylag kevésbé fájdalmas megoldást a városközponttól nem túl messze.

Az információs pultnál még megtudakoltam, hogy hogyan jutok el a legegyszer?bben a kiválasztott szállásra, majd magamhoz vettem egy ingyenes várostérképet és elindultam a gyorsvasút felé (a város és a reptér között üzemel? tömegközlekedés a hátizsákos utazó jóbarátja; ennek hiányában a taxis hiénák hordája egy halom pénzt?l képes megszabadítani bennünket). Utam gyorsan eltelt: figyelgettem az épületeket, az emberek viselkedését és öltözködését, valamint élveztem a tömegközlekedés kellemes mili?jét, a vasúti kocsiban lév? sz?nyegpadlót és az egyéb finomságokat.

A vonatról lepattantam egy jónak t?n? megállónál (valójában nem volt az), majd némi szóbeli tájékozódás után a kiválasztott hostel felé vettem az irányt. Meglep?dve tapasztaltam, hogy a városnak ezen a részén milyen sok ifjúsági szállás van, utcára néz? nyitott bárokkal és partizó fiatalokkal (mindez egy tavaszias hangulatú péntek délutánon történt). Ez a felismerés akkor lehetett volna különösen kellemes, ha foglalás nékül érkezem a belvárosba és az ajtóról-ajtóra járós módszert alkalmazom (ha a hátizsák nehéz - márpedig általában az -, akkor ugye külön öröm, hogy nem kell két szállás között maratonokat gyalogolnunk).

Mivel a térkép szerint már el kellett volna érnem azt a hostelt, amiben lefoglaltam a szobát, bementem a soron következ?be, és ott kezdtem érdekl?dni. Miközben az útbaigazításra vártam, beszélgetni kezdtem egy sráccal, aki a recepción várakozott, és hozzám hasonlóan épp szobát keresett. Megkérdeztem t?le, hogy lenne-e kedve a hatvan amerikai dollárba kerül? szobám költségeit elfelezni. ? (nevezzük mondjuk Jamesnek) az ötletet örömmel fogadta, ugyanis addigra már számára is világossá vált, hogy a környék szállásainak kihasználtsági mutatói valahol a száz százalék környékén mozoghatnak. Mint tudjuk, a pénz nagy úr, különösen hátizsákos utazás esetén. Hosszú távon pedig az ilyen apróságokkal rengeteget lehet megspórolni. James még elugrott pár sörért a közeli bevásárlóközpontba, én pedig immáron pontos térkép birtokában megkerestem a szóban forgó Brisbane City Backpackers (a továbbiakban BCP) hostelt.

Az ifjúsági szállás egy külön állatfaj, amelynek egymástól végtelenül eltér? példányai léteznek. Közülük a legtöbb alapvet?en fürd?szoba nélküli, úgynevezett "dormitory" típusú szobát kínál (amely egy emeletes ágyakkal megrakott helyiséget jelent, általában 4-6-8-10 f? részére), ugyanakkor sokan adnak ki egy vagy többágyas privát szobákat is. Nekem a megérkezés estéjére már csak ez utóbbi, értelemszer?en drágább megoldás jutott, ezt osztottam meg tehát a másik hostel recepcióján megismert, ércbányászként dolgozó fiatalemberrel (James amolyan munkásszállóként vette igénybe a helyet).

A hátizsákosok által preferált ifjúsági szállások szolgáltatásai igencsak szórnak: míg a fapadosok a szobákon kívül jellemz?en csak közös zuhanyzót, wc-t, konyhát és társalgót kínálnak, a BCP-ben volt tévészoba, kerthelység, tet?terasz, pool-asztal, BBQ grill, bárpult és városra néz? medence is. S?t, az árban benne volt az ingyenes és korlátlan WiFi-használat, amit legutoljára Dél-Amerikában tapasztaltam; nem is értettem, hogy világunk ezen fejlett országaiban (gondolok itt Új-Zélandra és Ausztráliára) hogy van képe a szállásadóknak pénzt kérni a világháló használatáért. A BCP egyetlen hátrányos tulajdonsággal rendelkezik csak: népszer?sége révén szinte zéró toleranciát ad az ottlakóknak. Bejelentkezéskor letétet kérnek, amit a tízórai kijelentkezés elmulasztása, vagy a kulcs elhagyása esetén azonnal bukunk, az ágynem?t nekünk kell fel-, és lehúzni, a szobaár el?re fizetend?, satöbbi, satöbbi. Közgazdaságilag mondjuk érthet?, és még mindig tényleg sokkal jobb, mint a csótányos kompetitor.


Az estét a ház BBQ kínálatának végigkóstolásával és mérsékelt sörfogyasztással ütöttük el, közben pedig a hostel stábja által a n?nem? lakóknak szervezett chippendale házibajnokság idióta próbálkozóin mosolyogtunk. A légkondícionált szoba h?vösébe visszatérve megállapítottam, hogy ideje lenne rendbe rakni a szennyest is, úgyhogy összekészítettem a mosatlant, és másnap reggel leadtam azt a recepción. A BCP kilónkénti ár alapján vállalta a tisztítást és a szárítást (ha a hostelnek nincs saját mosodája, a közelben biztos, hogy találunk néhányat). Miután ezzel is megvoltam, frissítettem egyet a blogon, majd útikönyv hiányában a reptéren felmarkolt prospektusok alapján összeállítottam az elkövetkezend? napok sétáinak útvonaltervét.

Queensland állam f?városa méret alapján a harmadik legnagyobb Ausztráliában, a sorban csak Sydney és Melbourne el?zi meg. Mivel Brisbane Ausztrália egyik üzleti központja is, az általam meglátogatott belvárost f?leg az irodaházak dominálták (a küls? lakóövezetekbe a rendelkezésre álló három napban már nem jutottam el). Csipegessenek egy kicsit a kapcsolódó fotógalériából.


A kétmilliós városban tett séták alkalmával egyszer beszereztem a Lonely Planet sárga könyvét, felkészülend? a nem is túl távoli ázsiai kalandozásokra. Továbbá leszerveztem egy százkilencven dolláros (atyavilág, de fájt!) buszutat az ezer kilométerrel délebbre fekv? Sydneybe. Következ? gépem ugyanis onnan indult tovább Indonézia f?városába, Dzsakartába. Ausztrália talán legismertebb városát két megállóval, négy nap alatt terveztem elérni. Hamarosan kiderül, hogy milyen volt végigzötyögni a keleti partot.