Lehet úgy nézni a Földet a világ?rb?l, hogy azon a Csendes-óceán mérete egészen elképeszt?nek hasson. Mondjuk így.
Ennek a mérhetetlenül nagy kékségnek van egy olyan eldugott szigete, amely mindent?l nagyon-nagyon távol esik. A fenti térképen sárgával jelölt parányi földdarab olyannyira elszigetelt, hogy európai felfedez?je, Jakob Roggeveen is csak véletlenül bukkant rá 1722. húsvét vasárnapján. A távolságok érzékeltetésére két számadat: a
polinéziai-háromszög egyik csúcsát képez? Húsvét-szigetet kelet felé 3.600 kilométer választja el Dél-Amerikától, míg t?le nyugati irányban a legközelebbi
szigetcsoport 2.000 kilométerre van.
A távoli lokációnál azonban sokkalta érdekesebb a vulkanikus sziget homályba burkolódzó története és kulturális öröksége. Bár jelenleg nincs egységes álláspont a sziget ?slakosainak eredetével és érkezési idejével kapcsolatban, az azért nagyjából tudható, hogy id?számításunk szerint valamikor 300. és 1200. között érkeztek a szigetre az els? (vélhet?en polinéz) hajósok, fából készült lélekveszt?iken kétezernél is több kilométert hánykódva. A Balatonnál négyszer kisebb földdarabon leteleped? ?sök a felmen?k tiszteletére szobrokat emeltek, nem is akárhogyan: vulkanikus k?tömbökb?l többméteres, soktonnás
moaikat faragtak, amiket aztán a sziget különböz? partszakaszaira szállítottak. A fejnek t?n?, de általában törzset és kezeket is mintázó szobrokból több százat(!) készítettek; ma ezek részben a sziget partvonalán, elszórtan találhatók, részben pedig a
Rano Raraku nev? kráter közelében (a moaik nagy részét ugyanis ez utóbbi köveib?l vájták).
A Húsvét-sziget súlyos szobrainak elkészítése mérhetetlenül sok er?forrást igényelt: a faragáshoz, a sziget különböz? pontjaira történ? szállításhoz és a felállításhoz rengeteg munkaórára volt szükség, a felhasznált anyagokról már nem is beszélve. Az egyre több és egyre nagyobb moaik készítése tömeges erd?irtással járt (a szobrokat farönkökön és szánokon mozgatták), amelynek a masszív talajerózió és az ökoszisztéma részleges pusztulása már egyenes következménye volt.
Korabeli dokumentumok szerint Roggeveen 1722-es felfedezésekor a szigeten még jólét és harmónia honolt, James Cook 1774-es látogatásának idejére azonban a populáció már megtizedel?dött, számos moai fel lett borítva, 1868-ra pedig alig maradt álló k?szobor a Húsvét-szigeten. A történtekkel kapcsolatban rengeteg teória látott már napvilágot,
Heyerdahl szerint például a "rövidfül?ek" és a "hosszúfül?ek" közötti törzsi viszályok vezettek a populáció er?teljes csökkenéséhez. Az
Index cikkében kicsit zanzásítva ugyan, de benne van a lényeg.
Az ökoszisztéma-pusztulást, éhínséget, járványt, kannibalizmust és perui támadók rabszolgagy?jtését is említ? tanulmányok többsége egyetért abban, hogy a k?szobrok készítése egyik pillanatról a másikra maradt abba. A Rano Raraku közelében emiatt számos befejezetlen, vagy éppen szállításra váró moait figyelhet meg az odalátogató (szerencsére a különböz? régészeti projekteknek köszönhet?en a felborított szobrok többsége mára helyre lett állítva).