Roland írta,
7 óra 32 perckor,
Argentína témakörben.
A T?zföld hideg és szeles id?járása után a mendozai kánikula valósággal letaglózott. Az Andok keleti lábainál fekv? városban épp tombolt a nyár, fagyizó emberek sétáltak az árnyas utcákon és családok piknikeztek a zöld parkokban - az idilli látvány a kopár délvidék után meglehet?sen szívderít?en hatott.

Sajnos amióta világ a világ, Mendozát rázza a földrengés; az 1861-es, ötezer ember halálát okozó például annyira megtépázta a települést, hogy gyakorlatilag teljesen újjá kellett építeni. A város vezetése - gondolva az elkövetkezend? földmozgásokra - már tágas utcákkal és nagy, nyílt terekkel tervezte újra Mendozát. Az eredmény nem csak funkcionális, de egyben szemet gyönyörködtet? is lett. Kimondottan tetszett, hogy az utcákat gyakran két oldalról is hatalmas fák árnyékolják, a széles járdákon pedig h?vösben sétálgathatunk. A megoldás szép is, hasznos is, mégis indolokatlanul kevés helyen találkozni vele a világban (legutóbb Athénban láttam hasonlót).

Forrás: Szabadlábon

Ez a nyárias, hátrad?l?s hangulat ránk is gyorsan átragadt, mendozai tartózkodásunk alatt nyugis sétákon, kávézók látogatásán és internetezésen kívül túl sok mindent nem csináltunk. Bár lehetett volna menni raftingolni a közeli hegyekbe, vagy éppen túrázni Amerika legmagasabb csúcsára, er?nkb?l csak egy kerékpáros bortúrára futotta (ami itt azért nagyjából kötelez? program, hiszen Argentína borainak hetven százaléka a környék pincészeteib?l kerül ki).

A kerékpáros bortúra esszenciája az alábbiakban merül ki: a turistákat busszal elviszik egy városszéli kerékpárkölcsönz?höz, ahol kapnak fejenként egy biciklit, egy térképet, meg egy üveg ásványvizet, aztán útnak indítják ?ket a különböz? pincészetek felé (mindenki annyi borászatba teker, amennyibe csak akar, illetve tud).

Sajnos az efféle bormustrák (tapasztalataink szerint legalábbis) nyomába sem érnek a hazaiakénak. Nap végén amolyan "nagyipari showbusiness" érzésünk volt, szemben mondjuk a családias hangulatú magyar pincelátogatásokkal, ahol ugye kis csoportokban, a borásszal együtt kóstolhatjuk a ned?t, együtt ismerhetjük meg az adott bor hátterét, jófajta sajtok és házias falatok kíséretében. Nos, Mendozában közel sem err?l volt szó. A rengeteg látogató miatt más az üzleti modell, futószalagon megy a kiszolgálás: gyors séta a pincészet területén, kóstoltatás minimális választékból (ennél a pontnál ugye a sok, pincében még életében nem járt turista agya már elborul az élményt?l), aztán nyílnak a pénztárcák, fogynak az üvegek, megy a kasza a pultnál.

Indul a showm?sor.

Forrás: Szabadlábon

Apró érdekesség a mendozai technológiával kapcsolatban: a környéken rengeteg a csatorna, amelyben Andokból származó csapadék csörgedez. A viszonylag messzir?l idevezetett vízzel bizonyos id?közönként elárasztják a sz?l?ket, így segítve a t?kék fejl?dését.

Kerékpárunkkal egy családi vállalkozás keretein belül m?köd? is meglátogattunk, ahol táblás és folyékony, valamint forró és jéghideg csokoládék vártak ránk a legkülönböz?bb ízekben. Délután felé megkerestük a környék egyetlen valamirevaló éttermét, amelyr?l csak a helyszínen derült ki, hogy a "haute cuisine" kategóriába sorolandó. Szerény költségvetésünk miatt így sajnos ebéd helyett csak egy üveg 2006-os San Felipe Malbec került az asztalra. Mivel a t?z? napon való tekerés és az éhség nem barátai a testes vörösbornak, a következ? néhány órát az étterem árnyas kerthelyiségében vigyorogtuk végig.

Forrás: Szabadlábon

Mendozából más, említésre érdemes dologra - egy laptopra nyáladzó, majd nyaklevessel távozó kéreget?n, egy csalódást okozó török éttermen, valamint a hostel fura szerzetein kívül - nem emlékszem. A Hét év Tibetben cím? film forgatásának is helyt adó argentin városból aztán a határt átlépve Chile egyik legfontosabb kiköt?-, és kulturális központja, Valparaíso felé utaztunk tovább.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét hatodik napja?