Legutóbbi régiós összefoglalónk arról számolt be, hogy hogyan és milyen útvonalon jutottunk el a dél-amerikai kontinensr?l Ausztráliába. A Brisbane-Sydney viszonylatot kár lenne túlragozni, annak viszont érdemes pár bekezdést szentelni, hogy mi is történt Ausztrália és Kína között.


Röviden annyi, hogy közel három hónap alatt, egy jól kitaposott turistaösvényen haladva végighátizsákoztam Délkelet-Ázsia fél tucat országát Indonéziától Vietnamig.

Délkelet-Ázsia megismerését alapvet?en kétféle módon lehet elkezdeni: lájtosabb átmenettel egy olyan metropoliszban mint mondjuk Kuala Lumpur, vagy durr-bele módon, például Dzsakartában. Az én útvonalamból ez utóbbi adódott, amit egyáltalán nem bántam, mert a markáns környezetváltozás nagyon is jót tett az utazás lendületének. A korábbiaktól eltér? arcberendezésekb?l, ízekb?l, káoszból nyüzsgésb?l és szokásokból b?dületesen sok er?t lehetett meríteni. Annyit, hogy a rákövetkez? heteket, de inkább hónapokat fülig ér? vigyorral toltam végig. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy nagyjából ekkorra sikerült levetk?zni azokat a régi, rossz beidegz?déseket, amik a korábbi évek taposómalmaiban ragadtak rám és amelyek az utazás els? hat hónapjában bizony gátolták a teljes feloldódást. Ijeszt?, hogy közel hat hónap idill kellett az "ultimate freedom" érzés megéléséhez, meg ahhoz, hogy az ember ne a célt hajszolja, hanem magát az utat és a pillanatot élvezze.

» Még nincs vége, olvasson tovább!

Az ázsiai kalandok taglalása el?tt röviden idézzük fel, mikr?l is számoltunk be a közelmúltban, hogyan és milyen útvonalon jutottunk el a dél-amerikai kontinensr?l a Távol-Keletre.


Sosem fogom elfelejteni azt az izgalmat, ami Chile f?városának repterén kerített hatalmába közvetlenül a továbbutazás el?tt. Magam sem akartam elhinni, hogy néhány óra múlva megérkezünk egy olyan szigetre, ami - sokadjára mondom, de nem lehet elégszer hangsúlyozni - valahol az isten háta mögött van, kilométerek ezreire a legközelebbi lakott területt?l. Arról, hogy a Húsvét-szigeten eltöltött egy hét örök élménnyé válhasson, a távoli lokáción kívül a polinéz kultúra és a misztikus örökség is gondoskodott. A néhány négyzetkilométernyi földdarab olyannyira érdekesnek bizonyult, hogy még hetekkel kés?bb, a beszámolók készítése alatt is remekül szórakoztam. A motorozás már csak hab volt az amúgy sem ízetlen tortán.

Az egyébként még Chiléhez tartozó szigetr?l Óceánia kell?s közepére, Francia Polinéziába repültünk, ami els?sorban a frenetikus látványvilág miatt maradt meg az emlékezetünkben. Egy hirtelen döntés eredményeként a hetet Bora Bora atolljának feltérképezésével kezdtük, amihez két másik, a reptéren megismert magyar utazó is csatlakozott. Hogy ne csak egyetlen sziget alapján alkossunk véleményt Franciaország tengerentúli közösségér?l, tettünk egy rövid látogatást Tahitin is (kihasználva a földrajzi közelséget, én még a szomszédos Mooreára is átkompoztam). Tárgyi bizonyítékként Francia Polinéziából egy igazgyöngyöt hoztunk magunkkal, a beszerzés történetét azonban ?szintén reméljük, hogy még hosszú ideig s?r? homály fogja övezni.

Akár hiszik, akár nem, a paradicsomot is megunja el?bb-utóbb az ember. El?tte nem gondoltam volna, hogy a víz, a fehér majdnem fehér homok és a kókuszpálmák együttese két hét után kifullad, és ugyanazokat a számokat kezdi el?r?l játszani újra és újra. Részben ennek, részben pedig felkészületlenségünknek tudható be, hogy következ? állomásunk minden volt, csak nem sikertörténet. A Fidzsi-szigeteken belül ugyanis nem olyan desztinációkat választottunk, amilyenekre valójában igényünk lett volna, így autentikus élmények helyett a mainstream-turizmus b?zös mocsarával találkoztunk. Ett?l függetlenül azért voltak pillanatok, amikor kiválóan éreztük magunkat, például sehol sem volt el?tte annyira meleg a tenger és annyira elb?völ? a snorkelezés, mint Fidzsin.

Itt érdemes megállni egy pillanatra, és elmondani, hogy a Csendes-óceán szigetvilága legalább annyira leny?göz? és különleges, mint amennyire színes és magával ragadó a dél-amerikai kontinens. Eddigi utazási tapasztalataink alapján azt gondoljuk, hogy ez a térség a világ legjobb pancsolós helye ― mondjuk mindezt úgy, hogy külön-külön már volt szerencsénk a természet több hasonló m?sorát végignézni a Karib-tengert?l egészen Seychelle-ig. Nagyon úgy t?nik, hogy bolygónkon Polinéziánál egyszer?en nincs jobb hely a vízparti sütkérezésre, bár gyanítjuk, hogy Óceánia két másik hasonló régiója, Melanézia és Mikronézia élményben ehhez nagyon közel lehet.


Az idillnek mindössze egyetlen hátránya van, mégpedig az, hogy viszonylag drágán mérik. Magyarországról szinte mindegy, hogy milyen koncepcióval vágunk neki a térségnek, így is, úgy is sokba fog kerülni a szépség. Világot kerül? hátizsákosként els?sorban a napi költségvetés miatt f?het a fejünk, míg egyszeri kirándulóként inkább az idejutás anyagi része lehet aggasztó. Nem csoda ― kicsit elnéz?en bánva a hosszúsági vonalakkal simán mondhatjuk, hogy mégiscsak a Föld túloldalán lév? területekr?l beszélünk.

Utunkat Polinézia nyugati sarkában, Új-Zélandon folytattuk. Az els? néhány napot nagyvárosi felfrissüléssel töltöttük Auckland központjában, majd béreltünk egy mini-lakóautót, és azzal vágtunk neki a kétezer kilométeres körutazásnak. Pechünkre úgy túráztunk az országban, hogy Dél-Amerika látványvilága még élénken élt az emlékezetünkben, így az Északi-szigeten a természeti szépségek láttán gyakran csak legyintettünk. Id?hiány miatt a Déli-szigetet nekem nem volt alkalmam szemügyre venni, pedig az minden bizonnyal sokat javított volna a végítéleten. Összességében a kiwik hazája alulmúlta a várakozásaimat, sommásan akár azt is mondhatnám, hogy csalódás volt. Ráadásul végtelenül unalmas is.

A régióban utolsó megállóként Ausztrália következett. Búcsút intve a páros utazás hónapokig tartó el?nyeinek, erre a kontinensre immáron egyedül érkeztem. Brisbane-ben kezdtem, majd tettem néhány megállót a keleti parton, ahol f?leg a hullámlovaglás magukat félistennek gondoló gyakorlóin szórakoztam jókat. Mire fél évnyi hátizsákozás után Sydney-be értem, alaposan el is fáradtam, így közel egy hétig semmit nem csináltam, csak élveztem a világ egyik legélhet?bb városa által nyújtott kényelmet. Amint az a beszámolókból is kiderül, Ausztrália a látottak alapján számomra roppant meggy?z?nek bizonyult, mindenképpen kedves emlékekkel - és potenciális kivándorlási desztinációként - gondolok vissza rá.

Ez volt tehát az Ausztrálián és Óceánián átível? útvonal, melynek végén Dzsakartába, Indonézia f?városába érkeztem. Ezúttal csak egy országgal utaztam odébb, a túloldalon mégis egy gyökeresen más világ fogadott...

London, Mexikó és a Karib-tenger szigetvilága után megjártuk Dél-Amerikát is. Korábbi régiós összefoglalónk mintájára ideje áttekintenünk a kontinensen megtett útvonalat, felidéznünk élményeinket, tapasztalatainkat.

Egy ismer?söm mondta egyszer, hogy ? végigdolgozta a papírgyárat így is, meg így is (közben mutatóujjával L-alakot rajzolva a terít?re). Nyolcvan napig, vagy ha úgy tetszik, közel három hónapig tartó dél-amerikai utazásunkról nekem is hasonlóan kellene nyilatkoznom, elvégre keresztben-hosszában átszeltük a földrészt, és annyi mindenbe kóstoltunk bele, amennyibe csak id?nk, energiánk, pénzünk engedte.

Eddigi bejegyzéseinkb?l talán már kiviláglott, hogy Dél-Amerika egy teljesen másik világ; Európával, vagy bármi mással hasonlóságot keresni abszolút felesleges. A távolságok hatalmasak (Brazíliában napokig mehetünk, mire elérjük a határt), a magasságok szédít?ek (az Aconcagua közel hétezer méterrel nyúlik a tenger szintje fölé), a legek és szuperlatívuszok pedig hosszasan sorolhatók a hatezer kilométernél is hosszabb Amazonas folyó vízhozamától kezdve az Atacama-sivatag szárazságán át egészen a Galápagos-szigetek bámulatos él?világáig. Persze nem csak az érintetlen anyatermészet, a dél-amerikai vadon hívó szava az, ami miatt érdemes meglátogatni Földünk negyedik legnagyobb kontinensét. Hiszen megérteni azt, hogy a hatalmas szegénységgel küzd? országok lakosai hogyan teszik mégis élhet?vé és boldoggá mindennapjaikat, vagy azt látni, hogy az ecuadori anya hogyan viszi hátán batyuba csavart gyermekét, mit és hogyan eszik a munkából hazafelé tartó bolíviai melós, milyen zenére tombol szilveszterkor a huszonéves perui fiatal, hogyan fog krokodilt a brazil bennszülött, és hogyan csencsel a venezuelai taxisof?r, az legalább akkora élmény, mint egy teherautó hátulján, csomagok között utazni a paraguayi éjszaka kell?s közepén.


De van itt más is, ami említést érdemel Dél-Amerikával kapcsolatban. Például a földrész hatalmas kulturális öröksége inka városokkal, misztikus Nazca-vonalakkal, koloniál m?remekekkel, ?slakos népcsoportok hagyományaival, Gabriel García Márquez és Che Guevara munkásságával, tangóval, bossa novával, meg még ki tudja mi mindennel együtt. Annyira színes és változatos ez a világ, hogy csak a látnivalók felsorolásából kijönne egy vaskosabb kötet.

» Még nincs vége, olvasson tovább!

Az talán mindenkinek világos, hogy a Szabadlábon projekt Budapestr?l indult, majd egy rövid londoni kitér?t követ?en Mexikóban folytatódott. Útvonalunk eddig viszonylag könnyen követhet? volt, karibi kalandozásaink megértéséhez azonban mellékelünk egy térképet.


Mexikóból a Nagy-Antillák legméretesebb szigetére, Kubába repültünk. Két hét id?utazást követ?en, a repül?járatok kapcsán viszont problémáink adódtak, így néhány napot Jamaikában kellett eltöltenünk, amit végül egyáltalán nem bántunk meg.

A kaland ezután a Kis-Antillákon, pontosabban a Szélcsendes-szigeteken folytatódott. Szt. Martin f?leg a repül?gépek, Guadeloupe inkább a gyönyör? partszakaszok és a borzalmas hajóút miatt vált emlékezetessé.

A Dominikai Közösség és Martinique szigetét épp csak érintettük utazásunk során, a következ? igazi megálló Szt. Lucia volt, amely a Kis-Antillák Szélfel?li-szigetcsoportjához tartozik. Bár ottjártunkkor nem voltunk elkényeztetve túlságosan jó id?vel, mégis ez a földdarab nyerte el leginkább tetszésünket a Karib-térségen belül.

Egy héttel kés?bb, egy felesleges barbadosi kitér?t követ?en érkeztünk meg Trinidad szigetére, amit csak a Venezuelába induló komp miatt kellett beiktatni az útitervbe. Az imént vázolt útvonal a fenti térképre pillantva immáron könnyedén átlátható.

Ismer?sök többször kérdezték, hogy utunk során nekünk megvolt-e a karibi feeling. Nem, igazából nem volt meg a karibi feeling. S?t, egyáltalán mi az a karibi feeling? Napsütés, tengerpart, pálmafák, helyi zene, rum, fekete lányok és jó hangulat? Fenét. Ilyen maximum a turisták részére elkerített vitrinekben, szállodasorokon fordul el?. Ezek kirakat-jellege azonban er?sen eltér a helyiek életvitelét?l és roskadozó faviskóitól. Ne legyenek túl romantikus elképzeléseink egy karibi nyaralással kapcsolatban, itt is már régóta minden a pénzr?l és a turisták el?tti balettozásról szól.

Ha csak két hétre jövünk a Karib-tengerre, hogy megpihentessük munkában megfáradt testünket, még akár fantasztikusan is érezhetjük magunkat. Csak hozzunk sok pénzt (vagy egy "vastag" hitelkártyát), és már mehetünk is snorkelezni, búvárkodni, helikopterezni, hegyet mászni, mélytengerben horgászni, koktélbárban naphosszat ücsörögni vagy éppen gyémántokat vásárolni. Így akár felüdülve és kipihenten vethetjük bele magunkat újra az irodai tennivalókba, meg mesélhetjük a spanoknak péntek este, hogy mekkora királyság volt Dominika. Kispénz? hátizsákos utazóként azonban csak akkor jöjjünk a térségbe, ha valamit mindenképpen meg akarunk nézni (engem például épp egy hülye repül?tér érdekelt). Persze nem véletlenül kerüli el a legtöbb backpacker ezt a régiót, és nem véletlenül aludtunk mi sem annyiszor kocsiban. A Karib-tenger átkozottul drága, mégsem hatványozottan szebb, mint mondjuk egy európai sziget.

A poszt végére jöjjön néhány olyan apróság, amir?l a korábbiakban még nem ejtettünk szót. Például a szigetvilág hatóságai egyt?l-egyig imádják a fekv?rend?röket. Ezekb?l ráadásul sokat és magasakat szeretnek építeni (ergo nagy sebességnél a futóm?kiszakadás garantált). Mivel a térség szigetei a történelem során különböz? hódítók gyarmatai voltak, a hivatalos fizet?eszközök is igen változatosak. Kubai peso, konvertibilis peso, jamaikai dollár, amerikai dollár, euró, kelet-karibi dollár, valamint Trinidad és Tobagó-i dollár egyaránt megfordult a pénztárcánkban. Érdekes az is, hogy a szigetvilágban majdnem mindenütt jelen van a patois nyelv (nyelvjárás, nyelvváltozat?), amely bár majdnem teljes mértékben az angol nyelven alapul, megérteni mégis alig lehet. És az a sok fejen hordott teher! Almával teli ládát elengedett kézzel és ilyen méltósággal vinni még sehol sem láttam el?tte.

Be kell valljuk azt is, hogy a homok a Karib-tenger szigetein sem fehér, mégha a fotók máshogy is láttatják. Ett?l függetlenül mi továbbra is bizakodva nézük Francia Polinézia irányába, talán majd ott, hátha...

» Régebbi írások